Gazdaság

Banki feketelistán van? Búcsúzzon el a háromgyerekes CSOK-tól és a kedvezményes hiteltől is!

Erősen leszűkíti a háromgyermekesek családok otthonteremtési kedvezményéhez (CSOK) kapcsolódó hitel igénylőinek körét az a szabály, amely szerint a leendő adós nem lehet benne – élő mulasztással, legalább egy éve – a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) – írja a Világgazdaság. (Valójában nem csak a hitelhez, hanem magához a háromgyerekes CSOK-hoz sem juthatnak hozzá, akik KHR-en vannak, ahogy erről már írtunk is korábban.) A lap a nyilvántartást kezelő BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. friss adataira hivatkozva azt állítja, hogy tavaly decemberben 2,21 millió mulasztást tartottak nyilván a rendszerben, amelyből közel 1,8 millió volt aktív státusú, 421 ezer pedig a lezárt kategóriába tartozott.

Arról egyelőre nincsenek statisztikák, hogy balul elsült hitelszerződések pontosan hány hiteleshez tartoznak, a lap valószínűsíti, hogy

az érintett családok száma meghaladja az egymilliót.

Ez még akkor is óriási szám, ha a KHR-listás ügyfeleknek csak töredéke lehet potenciálisan érintett az új támogatási eszközben, vagyis legalább három gyermeket nevel, illetve vállal.

A negatív listán szereplés tehát a Világgazdaság cikkével ellentétben nem csak a kedvezményes, legfeljebb 10 millió forintos hitelre vonatkozik, hanem magára a háromgyerekes maximum 10 millió forintos CSOK támogatási összegre is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik