Gazdaság

Édes élet a közszereplővel: fáról szedheti a pénzt Habony Árpád

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy koronagondnok, aki valahogyan a Fidesz, majd Orbán Viktor közelébe került. A párt ügyeiben járatos személyek azt állítják: óriási befolyása van a miniszterelnök döntéseire, a kormánypárt kommunikációs stratégiájára. A kormányfő idén áprilisban azt mondta: Habony nincsen a fizetési listán és nem is a tanácsadója, pechére éppen a fidesz.hu nevezte miniszterelnöki tanácsadónak a… Fantomot.

Annyi bizonyos, hogy hősünk már 2002-ben is jó helyen volt: részt vett annak a megvalósíthatósági tanulmánynak az elkészítésében, amelyet később többször is átdolgoztak a 2024-es olimpiai rendezéséért beadott magyar pályázathoz. Nincsen állami státusza, így nincs az a közadatigénylés és újságírói kutakodás, amivel kideríthető lenne, mennyi pénzért adja tudása legjavát a Fidesznek. Ráadásul januártól már vagyonosodási vizsgálatot sem lehet kezdeményezni az éceszgéber ellen, csak ha ő is akarja.

A sajtóhírek alapján nagylábon élő hedonista fantom életvitele feltételezi a több mint kényelmes anyagi körülményeket.

Legutóbb arra húzta össze a szemöldökét a közvélemény, hogy a keresztény-konzervatív kormány thinktankje egy olyan ibizai luxusbárban töltötte idejét, amely luxusprostijairól és a mértéktelen kokainfogyasztásról ismert. A 24.hu-nak egy, a helyet jól ismerő magyar azt mondta: a Heartben a világ leggazdagabb emberei buliznak, törzsvendégnek számít Madonna és George Clooney is.

Az ötletgyáros otthonosan mozog a gazdagok világában, járjuk be együtt Habony Árpád luxuséletét!

habony bulizik

2013. június: terepjáró egy családi ház áráért

2013 nyarán a hvg.hu fotózta le Habony Árpád négykerekű paripáját, egy G-osztályú Mercedest. A G63 típus listaára 44 119 800 forint – de ez még csak a mezítlábas verzió, extrákért még többet kell fizetni. Előkelő sor végére gurult be a Merci, korábban egy Lexus terejárót hajtott a miniszterelnök ötletembere. Ezt vezette akkor is, amikor egy nyugdíjas pár úgy felidegesítette egy gyalogátkelőnél, hogy a férjet egyszerűen leütötte, a feleséget pedig hasba rúgta. A Magyar Narancs írta meg, hogy Habony Árpádot garázdaságért ítélték el.

2014. január: luxusgyűrűk egy autó áráért

Habony Árpádot a sajtóban megjelent hírek szerint viharos, se veled, se nélküled kapcsolat fűzte Kapócs Zsóka énekes-színésznőhöz. Tavaly áprilisban derült ki, hogy év elején szűk családi körben összeházasodtak, majd januárban egy nagyszabású bulival ünnepelték meg közös életük kezdetét a Városligeti Műjégpályán. Kapócs Zsóka és férje nem akármilyen ékszert választottak összetartozásuk jelképeként: a Boucheron nevű francia ékszergyártó Quatre Classique kollekciójából választottak. A life.hu meg is találta azt a belvárosi ékszerüzletet, ahol megvásárolható a luxuscsecsebecse, akkori áron 2 millió 362 ezer forintért. A gyűrű többféle, 18 karátos arany kombinációja: sárga, csokoládé, rosé színű és fehér aranyból áll, utóbbit 25 darab 0,51 karátos, kerek gyémánt díszít.Természetesen Habony Árpád ujjára ugyanebből a kollekcióból került ékszer, az ő változatában nincsen sárga arany, a Boucheron Quatre Classique Black Edition ára jelenleg 4620 dollár, tehát körülbelül 1 millió 378 ezer forint.

A két karika ára potom  3 millió 740 ezer forint körül alakulhatott.

A frigy a jelentős anyagi ráfordítás ellenére nem volt tartós, 2014 áprilisában már a pár válásától volt hangos a sajtó. 2010-ben, Rogán Antal születésnapi buliján találkoztak.

Ilyet kapott Kapócs Zsóka Fotó: boucheron.com
Ilyet kapott Kapócs Zsóka Fotó: boucheron.com

2014. december: a hírhedt Gucci-táska

A közéleti fantom tavaly decemberben a Parlamentnél bukkant fel, éppen akkor, mikor a szociális megszorítások ellen tüntetők  „3 300 000 embernek rendszeresen nincs elég pénze élelmiszerre” táblát tartottak a magasba. Habony Árpád finom eleganciával és remek időzítéssel vágott át a tömegen egy akciósan (!) 364 ezer forintot kóstáló Gucci-táskával.

2015. február: 183 négyzetméter luxus

Idén februárban az RTL Klub Híradója számolt be arról, hogy Kaminski Fanny (Habony gyermekének anyja, Orbán bulvárfelelőse, ex-blikkes újságíró, akinek cége idén is szépen kapott pénzt a Fidesztől) édesanyja egyedi polgármesteri méltányossággal bérli azt a Szerb utca 9. szám alatt található luxuslakást, amelyben feltételezhetően Habony lakik. A gond csak annyi volt, hogy az V. kerületi műemlékházban lévő 183 négyzetméteres kuckóban csak a bérlő lakhatna , de a televízó úgy értesült, hogy Kaminski édesanyja nem él a lakásban.

Szerb utca 9 (szerb utca 9)
Ez itt a Szerb utca 9.

2015. március: újabb cég, ezúttal Londonban

Bár a spin doctornak látható jövedelme nem igen van, mégis több cég alapításába szállt be több millió forinttal. Talán nem túlzás luxusnak nevezni, ha valaki alapít egy céget, semmire sem használja, de az összes adót és járulékot befizeti utána. Ez a csoda esett meg Habony Árpáddal is, aki idén érzett rá a cégalapítás ízére. A 24.hu tudta meg, mire készül a közéleti szellem Danube Business Consulting Ltd.-nevű cége, amelyet  idén tavasszal alapított Arthur J. Finkelstein nemzetközi hírű politikai tanácsadóval. A londoni cégalapítással nagyjából egy időszakban budapesten is létrehozott egy céget, a Modern Media Group Kft.-t, az új jobboldali médiabirodalom zászlóshajóját. Ebben a társaságban társa Győri Tibor, a miniszterelnök másik bizalmasa.

Habony a londoni cégbe 1 millió, a budapesti vállalkozásba 3 millió, egy harmadik, 2010-ben Luxemburgban létrehozott cégbe pedig 2,8 millió forintot tett bele. Utóbbi volt az, amiről egyik társa, Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke az RTL Klubnak úgy nyilatkozott: nem használták semmire, de minden adót befizettek utána. A luxemburgi cégben a harmadik alapító Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a kormánytól milliárdos megrendeléseket kapó Századvég egyik vezetője: az alapítvány kuratóriumának alelnöke, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának tagja. (Az ő felesége Szalay-Bobrovniczky Alexandra, aki alig 27 évesen, diploma nélkül lett Budapest egyik főpolgármester-helyettese.)

Ahhoz képest, hogy Habonyhoz nem ifgazán ömlik a pénz a hivatalos cégadatok szerint, a Modern Media Groupnál tőkeemelést hajtottak végre: a Válasz.hu értesülései szerint az április 17-i rendkívüli közgyűlésen 138 millió forintos pénzbeli hozzájárulással 144 millióra emelték a társaság alaptőkéjét. Ebből 93 milliónyit vállalt Győri,

a maradék 45 millió előteremtését pedig Habony Árpád garantálta.

2015. június: egyszerűen csak palota

A Cink szerzett gyönyörű képeket Habony Árpád feltételezett új otthonáról, amely a Palazzo Dorottyában található. A New York-i stílusú felújított társasházról azt írták: a 100 fős mélygarázzsal, portaszolgálattal, saját fitneszközponttal és személyzettel rendelkező házban 87 lakás van, a 40 négyzetméteres garzontól a 210 négyzetméteres penthouse-ig. Habony bérelheti a lakást, de még ha a legolcsóbb megoldást választotta is, nagyon-nagyon sokat kell fizetnie, ugyanis a ház tulajdonosának kezében lévő lakásokat havi 1500 és 5000 euró közötti áron lehet kibérelni. Az épület egyébként gyönyörű, és Vajna Tímea, a filmügyi biztos Andy Vajna feleségének gyémántboltja is itt található:

Fotó: palazzodorottya
Fotó: palazzodorottya
Fotó: palazzodorottya
Fotó: palazzodorottya

2015. szeptember: bekukkantott a luxusboltba, de legalább kiderült, hogy közszereplő

Elutasította Habony Árpád keresetét a Fővárosi Törvényszék, melyet a miniszterelnök főtanácsadója az Index ellen indított. Habonyt egy videóban mutatták meg, amint kilép a Gattyán György-féle Il Bacio di Stile luxusáruház kapuján – adtuk hírül néhány hónapja, Az Il Bacio di Stile a szexvállalkozásával óriási vagyont összeszedő Gattyán György elvetélt próbálkozása volt az Andrássy úton. A félmilliós Saint Laurent táskákat, a 170 ezres szandálokat és a 684 ezer forintos Bottega Veneta ruhákat valamiért nem kapkodták el a magyarok, az üzlet azóta bezárt.

Helyreigazítás

Internetes oldalunkon 2015. december 10. napján megjelent „Édes élet a közszereplővel: fáról szedheti a pénzt Habony Árpád” című cikk állítása szintén nem felel meg a valóságnak. Ezen cikkben is valótlanul közöltük tényként, hogy a Heart Ibiza luxus prostijairól és mértéktelen kokainfogyasztásról ismert.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a Heart Ibiza éttermében nem prostituáltak, hanem a Cirque de Soleil társulat művészei lépnek fel és a helyen nincs kokainfogyasztás.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik