Gazdaság

Jelentősen nőttek idén a kgfb díjak

biztositas-kgfb(650x433)(1).jpg (kgfb, biztosítás, )
biztositas-kgfb(650x433)(1).jpg (kgfb, biztosítás, )

Az év első hat hónapjában átlagban mintegy 15 százalékkal emelkedtek a személyautók kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjai.

Január elseje óta a biztosítóknak nem egyetlen időpontban, egy évvel előre kell meghirdetniük kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikat. A díjakat akár naponta is változtathatják, azzal a kikötéssel, hogy az új tarifák csak a kihirdetés után hatvan nappal léphetnek életbe.

Úgy tűnik, ezt a lehetőséget a társaságok alaposan ki is használták: az elmúlt fél évben több tucat új tarifát hirdettek meg. Volt olyan biztosító, amelyik egymaga öt alkalommal változtatott a díjain. Ez az új gyakorlat jelentősen megnehezíthette a kgfb-díjak változásának folyamatos követését, de már erre is született megoldás.

Átlagban 15 százalékkal drágult a kgfb

A Netrisk új, hetente frissülő kgfb-indexének kimutatása szerint az átlagdíjak az első hat hónapban jelentősen, csaknem 15 százalékos mértékben emelkedtek – magyarázza a cég vezérigazgatója, Sebestyén László. A korábbi hetek, hónapok adataiból az is kiolvasható, hogy különösen március második felétől volt jelentős az emelkedés: ekkor néhány hét alatt közel kétezer forinttal nőtt az átlagdíj mértéke, s aztán ezen a magasabb szinten állt be.

Fotó: Neményi Márton

A nagyobb teljesítményű autók kötelező biztosítása jobban drágult

Mivel az egyes személyautó-kategóriák átlagdíjai jelentősen eltérnek egymástól, a z online alkuszcég külön átlagdíjat közöl a kis-, közép-, illetve nagykategóriás járművekre, és a leggyakoribb (B10 és A0) kártörténeti kategóriákra is. Ebből a bontásból az is kiderül, hogy az elmúlt félévben leginkább a 150 kW feletti teljesítményű autók kötelező díja emelkedett: A0-ban a negyedével, míg B10-ben jelenleg a felével is többet kell fizetni egy ilyen autó kötelezőjéért, mint az év elején. A kis és középkategóriás járművek átlagos kgfb-díja viszont mindkét kártörténeti kategóriában átlag alatt, 9-13 százalékkal emelkedett

Jó támpont lehet a kgfb-díjajánlatok elfogadása előtt

Fontos azonban azt is figyelembe venni, hogy az alkuszcégen keresztül megrendelt kgfb-szerződések adatai alapján számított átlagdíjak inkább csak tájékozódási értéket jelenthetnek. Hiszen az adott személyautóra és üzembentartójára vonatkozó díj számos más paramétertől (lakhely, életkor, egyéb személyre szabott kedvezmények) is függ. De a vezérigazgató szerint ezzel együtt is megfelelő támpont lehet kimutatásuk az autósok számára. Ha ugyanis valaki a biztosítójától az adott átlagértéket értéket jóval meghaladó díjajánlatot kap, számára mindenképpen javasolt az ajánlat elfogadása előtt egy gyors díjkalkuláció keretében más biztosítók ajánlatát is megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik