Gazdaság

A NAV már a készpénzfizetést is figyeli

huszezer-forint(430x286)(1).jpg (forint, húszezer, húszezer forint, )
huszezer-forint(430x286)(1).jpg (forint, húszezer, húszezer forint, )

Nem készül kimondottan a másfél millió forintos készpénzfizetési határ ellenőrzésére az adóhatóság, a szabály betartását az egyéb eljárásoknál vizsgálják – írja a Napi Gazdaság.

A lap szerint számos nyitott kérdéssel szembesültek a cégek, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keveset árult el arról, miként ellenőrzik majd a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózók közötti, 1,5 millió forintot meghaladó készpénzfizetést korlátozó − január elsejétől hatályos − jogszabály betartását. A tervek szerint a NAV külön nem, de egyéb ellenőrzései keretében vizsgálja a jogszabály betartását. Az adóhatóság a lappal tudatta, hogy az ütemezett ellenőrzéseken − az egyéb vizsgálandó szempontok mellett − már ma is figyeli a készpénzlimit betartását.

A NAV 3002/2013-as útmutatója egyértelműsíti: a készpénzfizetés felső határaként meghatározott 1,5 millió forint a két pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó között áfával növelt, egy naptári hónapban egymás között teljesített kifizetést jelenti. A NAV fenntartja magának a jogot arra, hogy egy szerződésnek tekintse azokat a megállapodásokat, ahol véleménye szerint azért kötöttek több szerződést, hogy ezzel kijátsszák az értékhatárt.


Fotó: Neményi Márton

Az ellenőrzések módszertana ugyan egyelőre nem ismert, az útmutató alapján ugyanakkor a rajtakapott cégek a készpénzfizetés 1,5 millió forintot meghaladó része után 20 százalékos mulasztási bírságra kötelezhetők. A szankció ráadásul kétoldalú, vagyis a kifizető mellett − ha a szabálytalan kifizetést elfogadja − a jogosult is bírságolható.

A rendszerbe egy kvázi önfeljelentést is beépítettek, hiszen a készpénzfizetéstől számított 15 napon belül a vevőnek − a vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyek kivételével − továbbra is be kell jelentenie az adóhatóságnak a − kapcsolt vállalkozások között egymillió, egyéb esetben kétmillió forintot meghaladó − készpénzszolgáltatást. Két jogszabályt is megszeg és bűncselekményt is elkövet az a kereskedő, aki 3,6 millió forint feletti készpénzes fizetést fogad el, és nem gondoskodik arról, hogy a vevőt a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvényben foglalt módon azonosítsa.

A 1,5 millió forintos korlátot a szükségesség-arányosság alapelveinek figyelembevételével határozták meg − közölte a Napi Gazdasággal a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca szerint a célokat a korlátozás jelenlegi szintje is megfelelően szolgálja. Ennek megfelelően − bár voltak ilyen kezdeményezések − a kormány jelenleg nem tervezi az értékhatár leszállítását, azt azonban nem zárja ki, hogy a tapasztalatok alapján később módosítsák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik