• EUR 310 Ft
  • CHF 280 Ft
  • USD 278 Ft
Gazdaság

Áfára vadászik a NAV

Kiss Gábor
Kiss Gábor

2012. 02. 25. 07:50

Az idén 10500 milliárd forintot kell beszednie az adóhivatalnak, jelentős részét áfából.

A kormány a hiánycél tartása érdekében tavaly szeptemberben 40 milliárd forint többlet áfa beszedését rendelte el, amit végrehajtási intézkedésekkel, a beszedés hatékonyságának növelésével és az ellenőrzések szigorításával sikerült elérni. A 2011-es terv készítésekor ugyanakkor még nem számoltak azzal, hogy az Európai Bíróság döntése nyomán 247 milliárd forint áfát vissza kell utalni. A NAV így is 9.323,8 milliárd forintot szedett be a kincstárnak, amely az államháztartás adójellegű bevételeinek 92 százaléka – ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese.

Az idén 10.500 milliárd forintot kell beszednie a NAV-nak, 1.000 milliárddal többet a tavalyinál. Az idén is a közvetett adókból származó bevételeken van a hangsúly. Egyes adónemekre vonatkozó jogszabályok változtak, amelynek hatására nőnek az azokból származó bevételek.

Varga Árpád e változások közül kiemelte az áfa 2 százalékpontos növekedését, az szja területén az adójóváírás megszűnését és a bérkompenzáció bevezetését, a szociális hozzájárulási adó belépését, amely a járulékalap változásával is jár. Többletet várnak a jövedéki adó, a termékdíj és a népegészségügyi termékadó változásától, valamint attól is, hogy módosul az illetékbevételek megoszlása a központi és a helyi költségvetések között az előbbi javára.

A költségvetési bevételeken belül az áfa aránya meghatározó, az adóbevételek 24 százalékát adja, s az adóellenőrzési megállapítások 85 százaléka is ebből származik. Az adóhatóság ezért az idén a költségvetési bevételek védelme érdekében fokozni fogja a visszaigényelt áfa kiutalás előtti ellenőrzését. Annál is inkább, mert az áfa szabályok 2012-től jelentősen változnak. Igaz ugyan, hogy általános esetben 75 napra nő a kiutalási határidő, de megszűnik a megfizetettség vizsgálata, ugyanakkor az 50 százalékos megállapítási küszöbérték 30 százalékra csökkentése – a kamatfizetési kötelezettség alóli mentesülés feltételeként – lehetővé teszi, hogy már a kiutalás előtt hatékonyabban tudják feltárni az olyan fiktív számlákra alapított adólevonást, amikor például a számlákat számlázási láncolatok tagjaként fogadták be az adózók. Az adózók számára mindenképpen kedvező a bevallásban kért összeg részutalásának bevezetése.

Az áfa ellenőrzések legnagyobb hányadát a jelentős kockázatot hordozó adózók körében végzik, ennek érdekében az ellenőrzési kapacitás egy részét az alacsony kockázatú, illetve alacsony adóteljesítményű adózóktól oda csoportosítják át. Az áfa ellenőrzések eredményeként a ma még nem adózó kör felderítésével növelhető az ellenőrzések során megállapítható nettó adókülönbözet is – jegyezte meg Varga Árpád. Hozzátette: természetesen alapvető feltétel, hogy beinduljon a gazdasági növekedés, és akkor az adóbevételek is jobban nőnek majd.

A kiutalás előtti ellenőrzésre fokozott figyelmet fordítanak az szja területén is, figyelemmel például a családi kedvezmények és a nem pénzbeni juttatások múlt évtől megváltozott szabályaira.

“Az adózókat nem szeretnénk feleslegesen zaklatni, hiszen az adóbevételek 95 százaléka önkéntes jogkövetéssel bejön” – válaszolta az elnökhelyettes az adózási morált firtató kérdésre. Hangsúlyozta: az adózók túlnyomó többsége tisztességes, az igazi gond azokkal van, akik bűnszövetkezetben milliárdos károkat okoznak, velük szemben a NAV igyekszik hatékonyan fellépni.

Az ellenőrzések száma tavaly meghaladta az előző évit, míg a megállapított adókülönbözet kisebb volt a 2010. évinél, ebből azonban nem lehet következtetéseket levonni az adózási morálra vonatkozóan, mert számos olyan ellenőrzési típus van – mint például a nyugtaadási kötelezettség ellenőrzése -, amelynek nyomán adókülönbözetet nem állapítanak meg, csak bírságot szabnak ki.

A NAV 2011-ben 263 ezer adóellenőrzést végzett, míg az előző évben 237 ezret. A megállapított adókülönbözet 6,1 százalékkal, 350 milliárdról 327 milliárd forintra csökkent. Az 1,7 millió vállalkozóra a vámosokkal együtt 4 ezer revizor jut, így többségükhöz ritkán jut el az adóhatóság, amelyet gyakran éri az a kritika, hogy inkább a nagy adózókat ellenőrzi. Ennek magyarázata egyszerű: az egyéni vállalkozók 30 százaléka veszteséges, s náluk 100 ezer forintos megállapításokat lehet tenni, míg a nagyok esetében százmilliós nagyságrendű mulasztást is fel lehet tárni.

A 2012-től hatályba lépett jogszabálymódosítások Varga Árpád szerint az eddiginél erősebb eszközöket adtak a NAV-nak a rejtett gazdaság elleni küzdelemhez. A célzott kiválasztás alapjául szolgáló források köre a becslési adatbázissal bővül, amelybe minden adat bekerül, amely az adóhatóság tudomására jut. Az adóregisztráció bevezetése segít kiszűrni azokat a magánszemélyeket, akik jelentős adótartozással hagytak hátra vállalkozásokat. A fokozott adóhatósági felügyelet pedig lehetővé teszi, hogy az adózási szempontból kockázatosnak ítélt adózók legfeljebb egy évig folyamatos adóhatósági felügyelet mellett működjenek.

Arról, hogy a következő évek adóellenőrzéseit előkészítő adatgyűjtések egyik kiemelt célterülete az adószakértői tevékenység lesz, Varga Árpád azt mondta: azért kerültek a célkeresztbe, mert e tevékenységi kört kiemelten még soha nem vizsgálták. Hozzátette: nem számít arra, hogy “nagy zűrök”, jelentős megállapítások lesznek, mert az érintett kör reményeik szerint szakmailag felkészült, sokan közülük az adóhatóságnál “tanultak”.

Gönyűre kerülhet az Audi logisztikai parkja
Jól futott ma a forint