Gazdaság

Állami kontroll alatt lesznek a vízdíjak

Ma Magyarországon egy köbméter víz árában hétszeres különbség is lehet, attól függően, ki melyik településen él. A csatornadíjban ennél is nagyobb a szóródás – írja a Népszabadság. Most a tervek szerint hatósági kézbe kívánják adni a víz- és csatornadíjak szabályozását.

Az árképzés felügyeletének szervezeti kereteit még nem dolgozták ki, de a jogszabályt várhatóan ősszel beterjesztik a parlament elé. Varga Miklós vízügyi szakállamtitkár szerint nem biztos, hogy a tervezett hatóság a minisztérium szervezetéhez tartozik majd. Az is elképzelhető, hogy a vízközműcégek közösen működtetik, és az állam csak a hatósági jogosítványokat teremti meg hozzá – erre is van példa Európában.

Az a lényeg, hogy legyen egy kötelező árképzési rendszer, s ne lehessen hasra ütve megállapítani az árakat – hangsúlyozta az államtitkár. Szerinte nem az a cél, hogy egységesek legyenek az árak, hanem az, hogy ne kerülhessen be a díjszámításba semmi, ami nem oda való.

Azzal maguk a szolgáltatók is egyetértenek, hogy hasznos volna szabályozni (lehetőleg törvénnyel) az árképzést, most ugyanis az ármegállapító hatóságként működő képviselő-testületek kezét gyakorlatilag semmi sem köti meg. A települési önkormányzatok ármegállapítási joga a tervek szerint valamilyen formában azonban megmarad: az állam csupán kötelező és egységes sorvezetőt készít a helyi árképzéshez.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik