Ezt a hitüket támasztja alá az elutasításnak az a „humánus” változata is, amikor a megkeresésre azt a választ adják, hogy „nagyon érdekel minket, amit kitalált, ha szabadalmat kap rá, feltétlenül jelentkezzen”. Ez azonban csak annyit jelent, hogy „a következő 3–4 évben ne zavarjon a találmányával”. Ha azt akarjuk, hogy a találmányunk megvalósuljon, akkor már a bejelentés után neki kell gyürkőznünk.
Pénz, pénz, pénz
A hazai és külföldi szabadalmaztatás során a fizetési kötelezettségeknek csak úgy lehet eleget tenni, ha a bejelentőnek több millió forintja van erre a célra, vagy talál valakit, aki finanszírozza. Abban ne reménykedjünk, hogy a szabadalmat önmagában el fogjuk adni. Csak egy olyan modellel vagy prototípussal van esélyünk, amellyel igazolni lehet a találmány előnyeit. Ennek az elkészítéséről is gondoskodni kell, ami további milliókkal növelheti a költségeket. Ez még egy közepes vállalkozást is megterhel, hát még egy feltalálót.
A szabadalmaztatási eljáráshoz tehát szorosan kapcsolódik a finanszírozás megoldása és a műszaki fejlesztés. Az innovációs folyamat e három részfolyamatát össze kell hangolni. A három közül a szabadalmaztatás során vannak törvények által meghatározott határidők, ezért a másik két folyamatot ehhez kell igazítani, azonban ezeket nem tudjuk teljesen az ellenőrzésünk alatt tartani, döntő hatásuk van rájuk a külső körülményeknek is. Az ideális együttfutástól való eltérés árát sajnos meg kell fizetni, ezért törekedni kell az ehhez való közelítésre.
Kutatás
Az innovációs folyamat rendszerint valamilyen kutatással kezdődik. Ez lehet a hagyományos értelemben vett kutatóintézetben történő kutatás, de lehet irodalomkutatás, vagy egy olyan műszaki területnek a felkutatása, amit a változások szele már régóta nem ért el. A lényeg az, hogy kell egy olyan új vagy a szélesebb szakmai kör előtt nem ismert információ, amire egy termék vagy eljárás működési elve épülhet.
Ha az elv és a termék vagy eljárás lényeges elemei kezdenek kikristályosodni, akkor meg kell fogalmazni ennek a lényeges jellemzőit. Termék esetén a nélkülözhetetlen részeit, összetevőit és azt, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, eljárás esetén az eljárási lépéseket és ezek végrehajtásának a körülményeit. Erre az előzetes újdonságkutatás miatt van szükség.
Feltalálás vagy megtalálás?
Már ebben a szakaszban ki kell deríteni, hogy kitalálta-e már más is azt, amit mi. Ez nagyon könnyen előfordulhat. Úgy ahogyan mi, mások is eljuthattak idáig. Ha rábukkanunk az ötletünkre, akkor egy percig sem érdemes tovább foglalkozni vele. Ha csak hasonló megoldásokat találunk, akkor el kell döntenünk, hogy mekkora újdonságot jelent a miénk a már meglévőkhöz képest, és van-e akkora újdonságtartalma, hogy érdemes egy új terméket kifejleszteni. A kutatás értékes mellékterméke az, hogy megtudjuk, kik lehetnek majd a versenytársaink.
A munkát a legnagyobb szabadalmi adatbázisokban kell végezni, mert az újdonságot szabadalmazáskor abszolút értelemben kell tekinteni. A világ összes műszaki megoldását figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy hol találták ki, és hogy megvalósították-e. A szakkönyvekben általában csak a megvalósított és bevált megoldások találhatók meg, ezért kell a szabadalmakat is megnézni.
Deszkamodell – 3F
Ha az ötletünk újdonságtartalma akkora, hogy a folytatás mellett döntünk, akkor – hacsak ez nem teljesen nyilvánvaló – el kell kezdeni azon gondolkozni, hogy hogyan lehetne az elv működéséről bizonyságot szerezni. Erre általában egy deszkamodell összeütése a legalkalmasabb. Ez egy olyan kísérleti berendezés, amely az új elv szerint működik. Nem kell szépnek, formatervezettnek lennie, burkolata sem kell hogy legyen. A kezelése lehet bonyolult, sok beállítanivalóval. Nem kell, hogy sokáig működjön, és a gyakorlatban elvárt teljesítményt nyújtson. Csak a működőképesség bizonyítása a cél, a gyakorlati alkalmazhatóság, a felhasználóbarátság most még nem érdekes. A fő cél az, hogy kiderüljön, hogy halva született-e az ötlet, vagy érdemes tovább foglalkozni vele.
Sokszor már a deszkamodell elkészítése is elég költséges. Mivel ilyenkor még semmilyen előélete nincs a dolognak, nem számíthatunk arra, hogy egy idegen befektető pénzt ad a kezünkbe. Csak magunkra (founders), a családunkra (family) és a barátainkra (friends) számíthatunk. Ezt a kört nevezi a szakirodalom 3F-nek. Van még egy negyedik F is: a bolondok (fools), de őket csak odagondolják a másik három mellé…
Ha a deszkamodell kielégítően működik, akkor eljött az ideje bejelenteni a szabadalmi hivatalhoz. Ha úgy érezzük, hogy a megkeresett rokonok és barátok nem tudnak titkot tartani, vagy félő, hogy barkácsolás közben megelőznek, akkor a bejelentést megtehetjük, még mielőtt eléjük állnánk az elképzeléseinkkel. Nagyon fontos, hogy minden ötletünket beleírjunk a bejelentésbe, mert újabbakkal később már nem lehet kiegészíteni. Egy éven belül még egy alkalommal új bejelentést lehet tenni, kérve a korábbi bejelentésben szereplő ötletekre az első bejelentés elsőbbségét, de többször már ezt sem lehet kiegészíteni.
A külföldi bejelentés
A következő időpont, amit szem előtt kell tartani, az a külföldi bejelentés határideje. Ezt a magyar bejelentéstől számított egy éven belül meg kell tenni. Ennek a költségei több százezer forintra rúgnak. Ehhez támogatást lehet kapni a Külföldi Szabadalmaztatást Segítő Pályázati Irodától. Ha nincs szerencsénk, és 3F-ünk tartalékait is kimerítettük, akkor a forrásokat már a tágabb ismerősi körben célszerű keresni. Leginkább a munka- és üzleti kapcsolatokat lehet felhasználni. Ekkor még mindig nagyon sok bizonytalanságot rejt a projekt, ezért mindenképpen szükség van a korábbról származó személyes kötődésre is.
Ahogy halad a projekt, és kezdenek kézzelfogható eredmények lenni, úgy lehet egyre távolabbi kapcsolatban lévő embereket megnyerni az ügynek. Eleinte, amikor még alig van valami, akkor a régről származó kedvező megítélés ellensúlyozza a hiányokat, de ez csak a kezdeti alacsonyabb finanszírozási igényekhez elegendő. A nagyobb összegekhez már le kell tenni valamit. A deszkamodellnek itt is hasznát vehetjük, mert a segítségével könnyebben meg lehet győzni a szerencsés kiválasztottakat.
Üzleti angyalok
Az ilyen befektetőket üzleti angyaloknak szokták nevezni. Ezek általában olyan 40–60 év közötti vezető beosztású emberek, akiknek már megvan a házuk, az autójuk, és összegyűlt egy jelentősebb szabadon felhasználható pénzösszegük, amivel egy nagy növekedési potenciálú, de nagy kockázatú vállalkozásba be tudnak szállni. Az üzleti angyalok a tőkéjükön kívül a kapcsolataikkal, presztízsükkel és szakértelmükkel is segítik a projektet.
Általában nem kizárólag a pénzszerzés vezérli őket, hanem például valami érdekes vagy hasznos dolgot akarnak csinálni a munkájuk mellett, vagy biztosítani akarják a gyerekeik anyagi biztonságát. Csak olyan projektbe szállnak be, amiért lelkesednek. A fejlett országokban ez a tevékenység természetes. Az üzleti angyalok ott klubokba tömörülnek, így viszonylag könnyű őket megtalálni.
Nálunk is vannak ilyen emberek, de eszükbe sem jut, hogy ilyen célra is használhatnák a pénzüket. Az üzleti angyalok érdeklődését modellekkel lehet felkelteni, és üzleti tervvel lehet őket meggyőzni. A technikai részletek nem nagyon érdeklik őket. Ők elsősorban az üzlethez értenek, a feltaláló viszont a műszaki dolgokhoz. Általában ez szokott a fő probléma lenni. A felek teljesen másról beszélnek, nem értik meg egymást. Ha a feltaláló nem képes üzleti fejjel is gondolkodni, akkor mindenképpen találnia kell valakit, aki ezt megteszi helyette. Az üzleti angyal belépésekor általában már nem lehet elodázni a cégalapítást.
A prototípus
Célszerű annyi támogatást összegyűjteni, hogy valamilyen prototípust is ki tudjunk belőle fejleszteni. Nyilvánvalóan bizonyos területeken sokkal könnyebb a helyzet, mint másokon, sőt sok esetben nem is lehet egy feltalálótól vagy kkv-től ezt elvárni. Mégis nagyon ajánlatos valami olyat mutatni, ami alapján el lehet képzelni a majdani terméket. Valaminek be kell indítania a következő körben a befektetők fantáziáját. Ha nem lehet jól működő prototípust készíteni, akkor meg lehet próbálni egy nem működőt összehozni. Ha ez sem lehetséges, akkor célszerű számítógépes szerkesztőprogrammal fotorealisztikus képeket készíteni.
Ha a rendelkezésre álló egy év alatt nem sikerül finanszírozót találni, akkor még nincs veszve minden. A találmányt a szabadalmi hivatal a közzétételig titkosan kezeli, ezért addig újból be lehet jelenteni, és az eredeti bejelentés visszavonásával a közzétételt meg lehet akadályozni. Baj csak akkor van, ha időközben valaki más is bejelenti a találmányunkat.
A közzététel
A bejelentés utáni másfél év elteltével a szabadalmi hivatalok közzéteszik a bejelentést. Ezután – nagyjából egy időben, 3–6 hónapon belül – megint ki kell fizetni egy nagyobb summát. A fizetési határidőig mindenképpen meg kell találnunk az üzleti angyalunkat, különben meg kell válnunk az autónktól vagy a lakásunktól, ha folytatni akarjuk.
Early-stage befektető
Ha megtaláltuk az üzleti angyalunkat, akkor gyártót kell keresnünk a találmánynak, vagy saját magunknak kell a gyártásra felkészülnünk. Általában mindkét esetben pályázati pénzt vagy early-stage befektető tőkéjét kell megszereznünk. Ez más termékekhez hasonlóan történik.
Harmadik lehetőségként már számolni lehet a szabadalom eladásával is, ha időközben megkaptuk. A tapasztalat az, hogy el kell jutni addig a pontig, hogy ezt megtehessük. Ha elindul a gyártás, és a termék népszerű lesz, akkor könnyen akad olyan nagyvállalat, amelyik nagy sorozatban gyártaná a terméket. Ilyenkor olyan áron adhatjuk el a vállalkozást, amelyre legszebb álmunkban sem gondoltunk.
Életbentartás vagy eladás?
Bárki is gyártsa a találmányt, a feltalálónak van még egy fontos feladata: életben kell tartania a szabadalmat. Ha a termékből üzleti siker lesz, akkor a versenytársak is gyártani szeretnék, és ennek bevált módja a szabadalom megsemmisítése például újdonság hiányában. Ezt akkor sem hagyhatjuk, ha saját magunk vagyunk a gyártók, de akkor sem, ha eladtuk a találmányt, ugyanis a szerződésben rendszerint kikötik, hogy csak addig fizetnek, amíg a szabadalom él. Ezért a termék piaci megjelenéséig be kell jelenteni a műszaki fejlesztés során kidolgozott részletmegoldásokat is.
Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy nem lehet tisztán a szellemi terméket értékesíteni. Sok időt kell műhelyekben és irodákban eltölteni, hogy megvegyék azt az okmányt, ami jó esetben már a szabadalmi bejelentéskor is megvolt, csak nem volt rajta pecsét. És nem elég, hogy rengeteg időnket és pénzünket áldoztuk erre, de a sorozatos tőkebevonásokkal még a tulajdoni hányadunk is lecsökkent. Ezt csak a feltaláló látja nagyon igazságtalannak, aki természetesen már a feltaláláskor előre látta a piaci sikert. Hozzá kell tenni, hogy csak nagyon keveseknek válik valóra a víziójuk. A befektetők viszont azt látják, hogy itt van megint egy szabadalom, amiről egy csillogó szemű ember lelkesen magyaráz valamit, amiből semmit nem lehet megérteni.
Csalódás vagy siker?
A kereslet hiánya miatt ezeknek szinte semmilyen értékük nincs. Később a csillogó szemű ember mutat valamilyen kütyüt, ami valamit csinál, de nem lehet érteni, hogy pontosan mit, és hogy ez miért jó, de már van, aki kapizsgálja a lényeget, és rokonszenves neki a feltaláló. Némi érdeklődés már van, kezd a dolognak értéke lenni. Amikor már van valami használható prototípusféle, akkor már a pénzemberek is megértik, hogy miről van szó.
De ekkor még mindig ott tartunk, hogy tíz ilyen projektből hét veszteséges, kettő visszahozza az árát, és csak egy nyereséges, de az ellensúlyozza a hét veszteségest, és még marad is jócskán. Tehát a feltaláló és társai a többéves munkájukkal a találmány képességeit bizonyítják, és ez nagyon sok munka, míg a találmány feltalálása egy pillanat műve, isteni adomány. Ha így tekintünk a díjazásra, akkor már nem is olyan igazságtalan.
