Gazdaság

BUDAPESTI ÁRUTŐZSDE – Töretlenül

admin
admin

1996. 12. 04. 00:00

Az elmúlt hét közepén tartotta rendkívüli közgyűlését a Budapesti Árutőzsde. A határidős piacok dinamikus fejlődésének fenntartása érdekében az opciós üzletek bevezetése mellett lehetővé teszik a délutáni kereskedést a devizapiacon, és ötnaposra növelik a gabonaszekció heti nyitva tartását.

A Budapesti Árutőzsde (BÁT) az idén sem maradt adós a korábbi években már hagyománnyá vált robbanásszerű forgalombővüléssel: a tavaly lebonyolított 175 milliárd forintnyival szemben ebben az évben már mintegy 720 milliárd forintos forgalommal büszkélkedhet. A forgalom megnégyszereződéséből a deviza-, illetve a gabonaszekció egymáshoz hasonló arányban vette ki a részét.

Ezzel az alig nyolcéves múltra visszatekintő Budapesti Árutőzsde nemzetközi szinten is elismerésre méltó rangot vívott ki magának. Régiónkban a legnagyobb határidős tőzsdévé vált, forgalmával megelőzve a bécsi határidős részvénypiacot (ÖTOB), és világviszonylatban is az első harminc börze közé küzdötte fel magát.

A határidős piacok kialakulása és fejlődése a régió országaiban jól láthatóan összefüggött a gazdasági rendszerváltozás ütemével. A kockázat megjelenése a vállalkozások mindennapi életében érthetően fordította a gazdasági döntéshozók érdeklődését a fedezeti ügyletek irányába, miközben a másik oldalon álló kockázatkedvelő befektetőknek kiváló spekulációs lehetőséget teremtett. Amíg a fejlett világban a ‘70-es évek elejétől fokozatosan kialakulhatott az egyszerű határidős adásvételre alkalmas termékek szabványosított piaca, Magyarországon erre 1989-ig várni kellett. A gabonapiac akkori debütálását követően, negyedik éve viszont már devizákkal is kereskedhetnek az alkuszok a BÁT-on.

Opciók

Az egyszerű határidős ügyletekkel együtt járó napi finanszírozás drágasága miatt a ‘80-as évek közepétől fokozatosan egyre népszerűbbé váltak a szabványosított opciós ügyletek, hiszen ezekben a befektetők egy egyszeri díj kifizetése mellett szerezhetnek a szokványos határidős ügyletekhez hasonló vételi és eladási jogokat.

A BÁT közgyűlésén elfogadták azt a javaslatot, hogy az elkövetkező hónapokban véglegesítsék az opciós üzletek bevezetéséhez szükséges szabályzatmódosítások tervezetét. A szigorú elszámolási és letétképzési előírások az egyik legbiztonságosabb ügylettípussá teszik az opciókat: az üzletek elszámolásnál a befektetőnek nem kell félnie attól, hogy esetleg nem juthat hozzá jogos követeléséhez. A piac vonzóvá tételének elengedhetetlen feltétele a megfelelő likviditás, így az elképzelések szerint a jövő év második felében debütáló opciós piacot kezdetben csak a legnépszerűbb devizákra (dollár, márka és jen), illetve a malmi búzára és a kukoricára, s ezeken belül is csak néhány határidőre nyitnák meg. Az üzletek típusa az úgynevezett amerikai határidős opció lenne.

Meghosszabbítva

A kereskedési idő meghosszabbításáról is döntés született a BÁT rendkívüli közgyűlésén. A határidős piacok további fejlődése érdekében, a délelőtti nyílt kikiáltásos kereskedési rendszer fenntartása mellett, délutánonként – a bankközi piaccal egy időben – ismét alkalmuk lesz az alkuszoknak az üzletelésre. A “délutáni műszak” üzleteit viszont már a brókerek irodáiba telepített számítógépeken keresztül bonyolítanák le. A gabonaszekció forgalmának felfutásával párhuzamosan megnőtt az igény az ötnapos kereskedési hét bevezetésére. A közgyűlésen elfogadott határozat értelmében január elejétől már minden munkanap lehetősége lesz a nagyérdeműnek a tőzsdei üzletelésre. A kereskedés vonzóbbá tételéhez pedig tovább mérsékelték a BÁT által felszámított díjakat.

Az elképzelésekben szerepel még az értéktőzsde és az árutőzsde közötti átjárhatóság feltételeinek megkönnyítése a brókerek számára, ugyanis a BÁT-on üzletelők körében felmerült az igény a BÉT határidős BUX-piacán való kereskedésre, s az értéktőzsdés brókerek is szívesen kötnének időnként üzleteket a gabona-, illetve a devizapiacon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.