Élet-Stílus

Tízezer méhvel a meztelen felsőtestén táncol és meditál

Az oregoni Sara Mapelli újabb sokkoló videóval lepte meg rajongóit. A magát Méhkirálynőnek hívó nő tízezer fullánkost engedett meztelen felsőtestére, és ha ez nem lenne elég, táncolt is velük. Akciójának célja, hogy bebizonyítsa az embereknek, hogy a méhek – a tévhittel ellentétben – egyáltalán nem veszélyesek.

A kérdésre, hogyan vonzza testére az állatokat, meglepő választ adott:

Michael Burgett, az oregoni Állami Egyetem rovarokkal foglalkozó professzora kifejlesztett a kísérletemhez egy feromont, melynek alapját több száz méhkirálynőtől gyűjtötte be. Bár azt mondta, a mosakodás ellenére még napokig rajtam maradhat a szerből, szerencsére nem így történt. Talán azért nem, mert a mutatvány után forró vízben fürödtem és szaunáztam. Mindenesetre másnap még hallottam a fülem mellett zümmögő állatkákat

– nyilatkozta Mapelli.

Kicsit viszket és fáj, de nem elviselhetetlen. Egy dolog zavar csak, mivel nagyon közel vannak egymáshoz és mindig mozognak, a súrlódásuk rengeteg hőt termel, nagyon meleg tud lenni alattuk. De ez mind része az élménynek, ez a meditációról szól. Ilyenkor úgy érzem, bármelyik pillanatban fel tudnék szállni velük, de ezzel együtt érzem a meglepően nagy súlyukat és vibrálásukat is

mesélte a bizarr hóbortnak hódoló nő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik