Élet-Stílus

Négyes ikreket szült egy 65 éves nagymama

Annegret Raunigk (Array)
Annegret Raunigk (Array)

Eddig tizenhárom gyermeke, és hét unokája volt a német asszonynak.

Négyes ikreket szült egy 13 gyerekes, 65 éves német nagymama egy berlini kórházban – jelentette szombaton az RTL tévé, amely kizárólagos jogot szerzett az esetről való tudósításra.

A három fiú és egy lány – Dries, Bence és Fjonn, valamint Neeta – a terhesség 26. hetében született meg császármetszéssel. Súlyuk 655 gramm és 960 gramm között van. A tudósítás szerint jó esélyük van az életben maradásra, de nem kizárt, hogy komplikációk lépnek fel egészségi állapotukban.

Az RTL szóvivője közölte a dpa német hírügynökséggel, hogy “az anya a körülményekhez képest jól van” – írja az MTI.

 Annegret Raunigk már a képen látható, most 9 éves lánya születésekor is Németország legöregebb kismamája volt.

(kép: Europress)

A 13 gyerekes, hétszeres nagymama, a nyugdíjba menetel előtt álló Annegret Raunigk angol-orosz szakos tanárnő Ukrajnába utazott, hogy adományozott, megtermékenyített petesejteket ültessenek a méhébe. Németországban ezt nem teszik lehetővé a törvények. A teherbe esés csak többszöri kísérlet után sikerült neki.

Vállalkozását több orvos bírálta, megkérdőjelezvén, hogy fizikailag képes lesz megszülni a magzatokat. A berlini asszony legidősebb gyermeke 44 éves, az eddigi legfiatalabb pedig 9 éves volt. Elmondása szerint azért vállalkozott gyermekszülésre, mert kilencéves kislánya egy kistestvérért könyörgött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik