Élet-Stílus

A magyarok kedvenc édessége

Úgy tűnik csokoládéból bármikor, bármennyit meg tudunk enni.

Az esetek többségében még csak alkalom se kell ahhoz, hogy hódoljunk kedvenc édességünknek, de ha mégis van annál jobb. Mint például a közelgő húsvét, amikor nemcsak a hagyományos ünnepi lakoma lezárásaként, hanem nyulak és tojások formájában is élvezhetjük a csokoládét. A magyarok ilyenkor átlagosan 800 tonnát vásárolnak belőle, ami fejenként 8 dekagrammot jelent.

Amellett, hogy finom, a csoki még a dietetikusok szerint is egészséges, igaz, csak mértékkel fogyasztva. Épp ezért már a húsvéti nagy lakomázások és kínálások előtt azt javasolják, hogy a főétkezés után hódoljunk az élvezetnek, hogy ne szoríthasson ki más fontos tápanyagot. Az ajánlott napi mennyiség csokoládéból egyébként 20-30 gramm – mondta el Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Jó tudni, hogy – bár szép lenne – nem minden csokoládé egészséges. A jótékony hatást ugyanis a kakaó antioxidáns tartalma váltja ki, ebből pedig a hagyományos tejcsokikban alig-alig van. Az étcsokoládéknál valamivel jobb a helyzet, talán ennek is köszönhető, hogy az utóbbi években a tejbevonós csokik helyett, egyre többen voksolnak az étcsokoládék mellett.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az étcsokoládé a legnépszerűbb édesség (hazipatika.com)
Heti egy-két alkalommal ajánlott csokit enni (inforadio.hu)
Amit a csokoládéról tudni kell (mindmegette.hu)
A csokoládé ezer arca (dietetikamindenkinek.hu)
Csokoládé egy kicsit másképp (filmkatalogus.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik