Magyarországon 1944. május 15-én kezdődött a zsidók deportálása, amit július 7-én állított le Horthy Miklós kormányzó. Ezalatt szinte a teljes vidéki zsidóságot, 430 ezer embert szállítottak el az országból Auschwitz-Birkenauba. Korábban a megérkezésről írtunk a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (DEGOB) honlapján közzétett információk és több mint 3500 túlélővel készített „jegyzőkönyve” alapján, majd a táborélet kegyetlenségét mutattuk be. Összeállításunkban ismét a táborlétre koncentrálunk túlélőket idézve.
1940 és 1945 között körülbelül 1,3 millió embert szállítottak az Auschwitz-komplexumba, közülük 1,1 millióan itt vesztették életüket. A meggyilkoltak kilenctizede, 1 millió ember zsidó származása miatt került ide, közülük minden harmadik áldozat magyar állampolgár volt. Auschwitz-Birkenau nem csak a világ legnagyobb temetője, hanem a legnagyobb magyar temető is: soha, sehol nem öltek meg annyi magyart, mint itt.
Harc minden napért
A magyar zsidók fizikai és pszichikai ellenálló képessége a táborokban folyamatosan csökkent. Az „élet” a lágerben nem volt más, mint „harc, hogy ne csak zárt csoportokba ötösivel tudjunk WC-re menni, hanem akkor, amikor ezt a szükség kívánta. Harc egyetlen korty vízért, és hogy meg lehessen mosdani. Harc egy nyers krumpliért, egy káposztafejért, egy répáért, amit szívdobogva loptunk a konyha körül. Harc, hogy kijátszhassuk a Blocksperrét [barakkzárlat] és el tudjunk szökni egy másik Blockba, ahol esetleg éppen ebédosztás volt és akkor két porcióhoz tudunk jutni”.
Egy Kárpátaljáról deportált tisztviselőnő pontos jellemezte a helyzetet: „folyt a létért való harc, küzdelem, a gyengébbek, a tehetetlenebbek rovására. Vagy én maradok felül, vagy engem tepernek le. Ez volt a törvény”. S. G. técsői varrónő szerint “szinte emberi mivoltunkból teljesen kivetkőztünk, a szenvedés, a velünk született rosszat teljes mértékben kihozta … Nem segítettünk egymáson, mindenki csak saját életét mentette”. Kivételesnek tekinthető a 19 éves H. I. élménye: „Mi huszonöten voltunk jó barátságban, minden falatunkat megosztottuk egymással. Csak ezen a módon lehetett valahogy kibírni” – idézi a degob.hu.
Latrinabarakk Birkenauban (forrás: degob.hu)
A Birkenauban raboskodó magyar zsidók elvileg a náci táborrendszer egyik legfontosabb munkaerő tartalékát képezték. Ha bárhol dolgos kezekre volt szükség, az igényelt számú foglyot kiválasztották, tetoválták, és a munkahelyre szállították. A rossz körülmények miatt munkaképtelenné válókat a rendszeres szelektálások során szűrték ki és küldték a gázkamrákba. (A takarékoskodó nácik nem „pazaroltak” gázt a kisebb csoportokra: őket az égetőkemencék melletti kivégzőteremben lőtték agyon.
Anyuka elrejtett
Az ismétlődő szelektálások folytonos félelemben tartották a foglyokat. A tiszaújlaki K. H. visszaemlékezése szerint „állandó rettegésben éltünk, egész valónkat a gáztól való félelem töltötte be”. A szelekció során „teljesen meztelenül kellett ilyenkor sorba állnunk, dr. Mengele jött az asszisztenseivel és a Donauwalzer-t dúdolva, egy intésével döntött élet és halál felett. Ha szelekció volt csipdesték arcunkat, hogy jó színben legyünk, és igyekeztünk vidáman ránézni, mert elsősorban a betegeket és bús embereket szedte ki”. Sokan elrejtőztek szelekció idején, a W-nővérek „a konyhában, a tűzhely alá, a krumpli közé” bújtak, „volt, aki felmászott a kéménybe”.
D., aki nemcsak Auschwitz-Birkenaut, hanem a hochweileri munkatábort is túlélte, így emlékezett a birkenaui bujkálásra: „Gyakran kellett egyik blokkból a másikba szaladnom, hogy ne vigyenek el a füstbe. Amikor beteg voltam és nem tudtam magamról, anyuka elrejtett, hogy ne vigyenek el. Egyébről sem lehetett hallani egész nap, mint a füstről, meg kéményről, meg krematóriumról”. Gyakran azonban nem sikerült elkerülni a szelekciót. Akit az orvosok halálra ítéltek, annak egyetlen esélye maradt: megszökni az elkülönített barakkból. Ez a 15 éves, botfalvai H. M-nek sikerült is: „Éjjel mikor az éjjeli őr elaludt 7-en fiúk a hátsó ajtót kilöktük és úgy sikerült nekünk megszökni. Egy falubeli Magaziner [raktáros] volt a közelben, az a raktárban elbujtatott minket másnap reggelig. Még éjszaka észrevették a szökést, kerestek minket az összes Blockältsterek [barakkparancsnokok], de nem találtak. Másnap észrevétlenül a munkáslágerbe szöktem. Így sikerült megmenekülni a krematóriumtól.” A legtöbben azonban nem voltak abban a fizikai és szellemi állapotban, hogy megkíséreljék a szökést. Ők néhány órán belül a gázkamrákba kerültek.
Villát szúrt az emberek nyakába
A kárpátaljai M. R. és S. A. (nők) visszaemlékezéseiből
Auschwitzban elválasztottak bennünket szüleinktől. Anyánk és kis húgunk a gázba mentek, bennünket pedig elvittek a fertőtlenítőbe, teljesen levetkőztettek bennünket, mindenünket elvették, más ruhát kaptunk és vittek a Lagerba. … Vot egy Oberschaarführerünk, aki ütött-vert miket, különösen akkor, ha valaki akár csak egy pillanatra is, megállt. Különösen férfiakkal bánt így sokan meg is haltak a kezei között. Kedvenc szórakozása az volt, hogy villát szúrt az emberek nyakába s belelőtt a szájukba, azután kijelentette, hogy minderre azért volt szükség, mert az illető „szökni akart”.
Fűtetlen blockokban laktunk, tüzet nem is láttunk, nyitott ablakok és ajtók mellett kellett télen laknunk. Amikor auschwiztot evakuálni kellett, 3 napot és 3 éjjelt gyalogoltunk. Aki egy pillanatra leült, azt lelőtték. Elvonulásunk előtt kaptunk 2 kenyeret és 1/2 kocka margarint. Így mentünk egy darabig, azután nyitott waggonokba tettek bennünket 120-ad magunkkal, s 6 napot és 6 éjjelt utaztunk. Enni nem kaptunk az úton, úgyhogy a havat ettük és ittuk, oly szomjasak és éhesek voltunk. Amikor megérkeztünk Ravensbrückbe, 1 napig hagytak bennünket állni, evés nélkül. …
Még lélegzettel dobták a kemencébe
A kárpátaljai M. L. és M. S. (nők) visszaemlékezéseiből
Fentnevezett Mendelsohn Lillya Szlovenszkóban kinéztem az ablakon, erre belőttek, de szerencsére nem találtak el. A még meghagyott pénzt mind összetéptük és kidobtuk az ablaknyíláson. A mi kocsink közvetlenül a kísérő németek kocsija mellett volt, így állandóan szem előtt voltunk, innen összeszedték a férfiakat, bezárták őket egy külön vagonba, ott ütötték-verték. Az összevertek között volt Guttmann Samu, Guttmann János, Guttmann Sándor, stb. ezek megkérdezték az úton a kísérő németektől, hogy mit tanácsolnak nekik, mit csináljanak: jelentkezzenek-e megérkezéskor betegeknek, vagy nem? Azt tanácsolták a németek, hogy csak jelentkezzenek, ezt a tanácsot meg is fogadták nevezettek, utólag hallottuk, hogy mindannyiukat gázba vitték…
Útban a gázkamra felé (forrás: degob.hu)
A krematórium mellett dolgoztunk az „Aussenkommando”-nál, fát fűrészeltünk és hasítottunk, majd beszállítottuk a kemencék mellé. … Egy hét éves kisfiú megkérdezte tőlem, hogy hová viszik őket, azt feleltem, hogy fürdőbe, amire szegény kisfiú rezignáltan azt válaszolta, hogy ő nagyon jól tudja, milyen fürdőbe visznek. Ezek után beterelték őket az úgynevezett fürdőhelyiségbe, amely egy pincehelyiség volt. Mikor nem voltunk annyira a németek szeme előtt, egy alkalommal kíváncsiságból benéztem ide és láttam, hogy egy fürdőhelyiségekben köröskörül fogasok voltak számokkal ellátva, láttam továbbá tuscsapokat is, innen jött azután a gáz.
Az ott dolgozóktól hallottam, hogy mikor a delikvensek bementek, kaptak szappant és törülközőt. Sokszor hallottunk perceken át tartó sikítást és visítást, mely lassan, lassan elhalkult, majd teljesen megszűnt. Azt is hallottuk, hogy voltak, akiknek nagyon erős szívük volt, azok nem haltak meg azonnal, hanem még lélegzettel dobták őket be a kemencébe. Ez utóbbit egyik nagybátyánktól hallottuk, aki ott dolgozott a krematóriumban, tőle hallottuk azt is, hogy a mi szüleinket is ő égette el, de hat hónappal később őt magát is elégették, mint ahogyan ez szokásban volt az ott dolgozókkal szemben; tanukra nem volt szükségük a németeknek. …
Egyszer levelet kaptunk nagybátyánktól, amelyben megírta, hogy egy éjszaka Weinberger Mózes nevű munkácsi fürdőtulajdonos, aki szintén a krematóriumba volt beosztva, nagyon vallásos volt és vonakodott az ottani munkát elvégezni, kérte, hogy inkább lőjjék őt agyon, csak ezt ne kelljen csinálnia, kérésére ugyan nem lőtték agyon, de elevenen dobták be a tűzbe, még hallották onnan a hangját is. … egy alkalommal Sári húgomat is kiválasztották a gyengékhez, bevitték a többi kiválasztottat a 7-es blokkba … odalopóztam a poszthoz és felajánlottam neki a magammal hozott és megmentett aranyórámat. Megfenyegetett, de addig beszéltem neki, amíg sikerült megvesztegetnem, bement a húgomért a blokkba és kihozta. Szegény kislány a nyakamba borult és elájult az izgalmaktól, két óra alatt is alig tudtam magához téríteni. …
Auschwitzból transzporttal Pürskoba kerültünk … Egy esti bombázás után elvittek innen is … Utunk alatt sok tragédia játszódott le, egyre vissza tudunk emlékezni: egy munkácsi asszonyt, név szerint Halpudernét, aki leányával együtt volt velünk, egy este kivitték az erdőbe, a leány utánaszaladt, rossz sejtelmei voltak. Mi láttuk messziről, az erdő széléről, ahol a kemencénél főztünk éppen, hogy egy gödröt ásnak, oda föléje állítottak egy deszkát és a wehrmacht őrmester ráparancsolt az asszonyra, hogy álljon fel a deszkára, ez meg is történt, erre az őrmester lelőtte az asszonyt. A leány végignézte anyja halálát és utána kérte, hogy most már őt is lőjje agyon az őrmester, ez nem is kérette magát sokáig, így haltak meg együtt mindketten. …
… április 15-én mikrofonon hallottuk, hogy az angol csapatok megérkeztek Bergenbelsenbe, bejött a konyhába az oberschaarführer, dühében csavarhúzóval ütötte be a leányok fejét és azután így elkábítva bedobta őket egy hordóba. Ezek között volt egy Rózsi nevű rokonunk is, aki a kiállott borzalmak következtében megőrült. Én bebújtam egy hordóba és magamra szedtem egy csomó fonnyadt répát, húgom az asztal alá bújt, lefeküdt és halottnak tetette magát, így sikerült csak megmenekülnünk a fenevad elől. Az angolok azután kiszabadítottak bennünket; halottuk, hogy másnap elfogták az oberschaarführert, levetkőztették teljesen meztelenre, és elevenen vágtak le belőle húsdarabokat. …
Eltalálta a kislány koponyáját
A szerencsi K. E. (nő) visszaemlékezéseiből
Irma Grese, a kegyetlenségéről és szépségéről híres SS-felügyelőnő (degob.hu)
… Dr. Mengele kiválasztotta a munkabírókat, édesanyámmal együtt kerültünk egy csoportba. Hatalmas tűz fogadott, azt hittük, hogy elevenen visznek oda, ez úgy látszik mind csak hatáskeltés céljából volt így megrendezve. … A C. lágernek egyik borzalma volt, amikor sok ember összegyűlt a wascheaumban, bezárták az egyik ajtót hátul, egy másik ajtón bejött Grése, bottal ütötte szerencsétlen nőket, mindenki menekült előle. Akkor láttam az első halottat a lágerben, egy nőt összetapostak Grése csak vállvonogatva, közömbösen nézte a jelenetet. …
Köztudomású, hogy a hozzátartozókat igyekeztek különválasztani egymástól: a C. lágerben volt egy asszony, a B. lágerben volt a leánya, vasárnap délután, amikor a dróton keresztül beszélgettünk, a post lőtt és eltalálta a kislány koponyáját, véresen esett össze. Amikor az anyja ezt látta, megőrült a látottakon. El is vitték utána a gázba, a kislányt pedig bevitték haldokolva a revierbe: később örömmel hallottuk, hogy jobban lett. …
