Élet-Stílus

Kikötik gyerekeiket a szegény kínai szülők

Naponta 10 órát tölthetnek kikötve azok a kínai gyerekek, akiknek szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessék az óvodát.

A Daily Mail fotósa megrázó állapotokról készített felvételeket Dél-Kínában. A helyi idénymunkások borzalmas körülmények között dolgoznak az itteni gyárakban, a fizetésükből pedig nem tudják megfizetni az óvodai, bölcsődei ellátást, ezért kénytelenek gyermekeiket magukkal vinni a gyárba. Amíg a szülők – olykor napi 10 órát is – robotolnak, addig a gyerekek gumikötélhez kötve várják a műszak végét.

A környezet, ahol a kicsiket kikötik ingerszegény, játékaik nincsenek, csupán egymással játszhatnak, ha elég hosszú a kötél. Becslések szerint Kínában körülbelül 110 millió idénymunkás dolgozik, akiknek szinte a teljes fizetése albérletre, orvosi ellátásra és élelmiszerre megy el, így nem marad semmijük, amiből kifizethetnék az óvodát. Tovább rontja a helyzetet az idénymunkásokat sújtó adminisztráció, hiszen azok a gyerekek, akik nem rendelkeznek ideiglenes lakcímet igazoló irattal, nem jogosultak óvodai ellátásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik