Élet-Stílus

Messinek is keresztbe tesz a Barca

admin
admin

2008. 07. 17. 12:23

Az FC Barcelona nem, vagy csak feltételekkel engedné el Lionel Messit a pekingi olimpia labdarúgótornájára. Az argentin klasszisra igényt tart a tréner a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

„Harcolni fogunk Messiért, hogy játszhasson a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Ezt tudatni fogjuk a FIFA-val is” – mondta Txiki Beguiristain, a katalánok sportigazgatója. Az argentin csatár 21 esztendős, így a nemzetközi szövetség (FIFA) ajánlása szerint – mivel még nem múlt el 23 éves – el kell őt engedni az ötkarikás játékokra, a 23 évnél idősebbek esetében nincs ilyen szabály.

Miután a Barcelona az előző idényben harmadik lett a spanyol pontvadászatban, a BL-ben selejtezőt kell játszania, melynek első felvonására augusztus 12-én vagy 13-án, a visszavágóra pedig két héttel később kerül sor. Beguiristain leszögezte, olyan megoldást keresnek, amely minden félnek megfelel. Ezzel vélhetően arra célzott, hogy Messit csak az „odavágó” után engednék el Pekingbe, míg a visszavágó időpontjában már vége lenne az olimpiának.

Messi a Barca legjobbja volt az elmúlt szezonban (MTI/EPA)

Messi a Barca legjobbja volt az elmúlt szezonban (MTI/EPA)

Néhány hete a brazil olimpiai keretbe jelölt Ronaldinhót nem akarták elengedni a katalánok. A tavaszi meccseken sérülés, illetve fizikális problémák miatt nem szereplő klasszis kedden aláírt az AC Milannál, és az olaszok már jelezték, hogy játszhat Pekingben.

„Tiszteletben tartjuk a játékosnak azt az állásfoglalását, amit még Milánóba érkezése előtt tett. Amennyiben már régebben nálunk futballozna, őt sem engednénk el. Mivel azonban csak ezen a héten szereztük meg, így részt vehet az olimpián” – mondta Adriano Galliani klubelnök, aki egyben arra is utalt ezzel, hogy a szintén brazil Kakát nem engedték el az ötkarikás játékokra.

A dél-amerikai gárda szövetségi kapitánya, Dunga július 8-án hozta nyilvánosságra ötkarikás keretét, és abban Ronaldinho helyet kapott, Kaká viszont – vélhetően klub elutasító álláspontja miatt – nem.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.