Az olasz fővárostól 70 kilométerre délkeletre fekvő településen a városháza előtt égette el a könyvet két jobboldali tanácsos, akik korábban felszólították a keresztényeket, hogy reagáljanak „erővel és meggyőződéssel ez ellen, a Jézus Krisztus legszentebb személye ellen intézett rettenetes támadásra”.
A szombat délelőtti nyilvános égetés értelmi szerzői és végrehajtói azonban támogatás helyett inkább füttykoncertben részesültek, a helyszínen összesereglett mintegy száz ember így fejezte ki tiltakozását az irodalmi alkotás megsemmisítése miatt. Voltak olyanok is, akik élesebb formában fejezték ki egyet nem értésüket, miközben a Dan Brown írta könyv lapjai lángra kaptak, paradicsommal hajigálták meg a két politikust.
Olaszországban általában mérsékeltebb reakciókat váltott ki a film az ellenzők táborában. A Vatikán egyes főpapjai a film bojkottjára szólították fel a hívőket, mások viszont az egyház és az Opus Dei konzervatív katolikus szervezet váratlan reklámjaként fogják fel az alkotást. Olaszországban pénteken kezdték el vetíteni a filmet, összesen 910 moziteremben mutatják be egyidejűleg. Csak a megnyitó éjszakáján mintegy kétmillió euró folyt be a kasszákba, közel kétszerese annak, amelyet az előző sikerfilm – az Oscar-díjas Roberto Benigni rendezte tragikomikus holokauszt dráma, Az élet szép – hozott a kilencvenes évek végén.