Belföld

Hét ember, köztük miniszter, államtitkár, megyei elnök adott át egy dűlőutat

Vajda János / 24.hu
Vajda János / 24.hu

Nemzeti színű szalag átvágásával adott át nem kevesebb, mint hét potentát egy önkormányzati dűlőutat Tarcal határában: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Koncz Zsófia energiaügyi miniszterhelyettes, Szabó Tünde fideszes képviselő, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöke, a másik társelnök, Wáberer György milliárdos üzletember, korábbi kormánybiztos, Bánné Gaál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke, valamint két polgármester: Butta László, Tarcal és Posta György Tokaj első embere.

A három és fél kilométer hosszú felújított földút alig lehet szélesebb két méternél.

– A dűlőút átadása jól szimbolizálja azt a fejlődést, amelyet Tokaj-Hegyalja és Tarcal elért – mondta Gulyás Gergely az útavatáson, aki szerint a kormány elkötelezett a térségben megvalósított vagy a megvalósításra váró helyi tervek és fejlesztések támogatása iránt, Tokaj-Hegyalja pedig, mint az ország egyik legszebb tájegysége, az ennek megfelelő elismertséget a következő években a turizmus területen is ki fogja vívni. – A csaknem 620 millió forint értékű, a kormány által támogatott útfelújítás egy olyan új turisztikai fejlesztés, ami lehetővé teszi a szőlőültetvények biciklivel és gyalogosan történő megközelítését a gazdálkodók és a földtulajdonosok mellett azok számára, akik a turizmus miatt érkeznek Tokaj-Hegyaljára – jelentette ki a miniszter az MTI tudósítása szerint.

„Ez a dűlőút fejlesztés annyira kellett a településünknek, mint a koldusnak egy falat kenyér” – méltatta a beruházást Butta László, Tarcal független polgármestere, aki megjegyezte, Tarcalnak eddig egy kilométernyi szilárd burkolatú önkormányzati útja volt, a programon belül pedig jelenleg három és fél kilométer úttal gazdagodott a település. Mint elmondta, a tervek szerint a pénzügyi keret maradványösszegéből további egy kilométernyi szilárd burkolatú út fog megépülni a Tokaji-hegyen lévő adótoronyig.

(A képen Butta László, Tarcal polgármestere, Posta György, Tokaj polgármestere, Bánné Gaál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke, Wáberer György, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöke, Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szabó Tünde, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöke (b-j) látható.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik