Belföld

Orális szexre kényszerített egy kislányt három egri diák

A Debreceni Ítélőtábla dönt annak a három egri középiskolás fiúnak a sorsáról, akik – ahogy a vádiratban áll – fajtalankodásra kényszerítettek egy kiskorú lányt. Szexuális erőszak elkövetésével vádolják őket, ez az első nyilvános ülés másodfokon.

Áprilisban az Egri Törvényszék úgy döntött, egyiküket sem küldi rács mögé. Az elsőrendű vádlott egy év, társai pedig 10 hónap fogházbüntetést kaptak – két év próbaidőre felfüggesztve, pártfogó felügyelete mellett.

Az ügy azért került a táblabíróság elé, mert az ügyész súlyosbításért, a fiatalok és védőik pedig felmentését fellebbeztek.

Az eset 2015 nyarán nyáron történt, Felsőtárkányban, a tóparton. A három 15 éves fiú augusztus elején beszélt meg találkozót két lánnyal, hogy együtt lógjanak, cigarettázzanak, ahogy azt már korábban többször megtették. Az éjféli találkára végül csak az egyik, mindössze 13 éves lány ment el. Ő nem félt a társaságtól, évek óta ismerte már őket, a barátai voltak.

A község templománál lévő buszmegállóból indultak a faluszéli tóhoz. Útközben a fiúk töményeztek, így mire megérkeztek, már részegek voltak. Eleinte valóban csak beszélgettek, zenét hallgattak, ám az egyik középiskolás – az ügy elsőrendű vádlottja – felszólította a lányt, hogy igyon. Ő nem akart, és ez nem tetszett a fiúnak. A vád szerint ezután

ketten lefogták, harmadik társuk pedig leöntötte az italt a torkán. De ezután sem engedték el. Ahogy az ügyészség fogalmazott korábban, „erőszakkal arra kényszerítették, hogy változatlan testhelyzetben – kezét és a fejét lefogva – mindhármukat orálisan elégítse ki ott, a vízparton”.

Mielőtt elváltak, még megfenyegették, el ne merje mondani senkinek, hogy mi történt. Végül egyedül hazaengedték.

Ezért a bűncselekményért öttől-tizenöt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ám a fiúk – koruk miatt – legfeljebb öt évet kaphatnak, amennyiben bűnösnek találják őket. Az ügyészség azt indítványozta, hogy fiatalkorúak börtönében üljenek. A kamaszok szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik