Belföld

Halálba küldte két utasát egy részeg sofőr az 53-ason

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 06. 08. 09:32

Halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt állítanak bíróság elé egy 32 éves soltvadkerti férfit hamarosan, aki tavaly tavasszal árokba hajtott az 53-as főúton, és két utasa életét vesztette. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön közölte: vádat emeltek az ügyben.

A baleset április 24-én éjjel történt, a kocsi Soltvadkert felől Kiskunhalas irányába haladt, benne négy utassal.

Borult volt az idő, az 53-as főút aszfaltja töredezett, egyenetlen és hullámos, a nyomvályúkban állt a víz. Ezt egyébként táblák is jelezték. Ennek ellenére a részeg férfi a megengedett sebességnél gyorsabban, csaknem 105-110 kilométer per órával ment.

Az autós lesodródott a jobb oldali padkára, majd onnan az árokba. Itt a kocsi a bal oldalával és hátsó részével több fának ütközött, majd visszasodródott az úttestre, ahol megállt.

Fotó: police.hu

A hátul, jobb oldalon ülő férfi – aki nem használt biztonsági övet – a hátsó szélvédőn kicsúszott és a karosszériára szorult. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt.  Ha be lett volna kötve,  nem zuhant volna ki és a halálos fejsérülése elkerülhető lett volna – áll az ügyészség tájékoztatásában.

Az autó jobb első ülésén – becsatolva – egy nő utazott, őt kórházba vitték, ám a folyamatos kezelés ellenére négy hónappal később életét vesztette.

Az autóban hátul ült még egy férfi, aki – a vádlotthoz hasonlóan – könnyebb sérüléseket szenvedett.

A szabadlábon védekező, büntetlen előéletű sofőrrel szemben  az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, illetve hogy tiltsák el a vezetéstől. Az ügyet a Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalja majd.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Akasztó, 1999. augusztus 2.
Stadler József akasztói vállalkozó áll stadionja gyepén szabadlábra helyezése után. A vállalkozó szabadulása óta üzleti ügyeinek újraindításával és a stadion gazdaságos működtetési feltételeinek megteremtésével tölti az idejét.
MTI Fotó: Újvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.