pintér sándor (Array)
Belföld

Hiába fellebbezett Pintér Sándor “karaktergyilkosa”

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 03. 31. 07:06

Előzetesben marad.

Mint korábban megírtuk, a Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte J. Róbertet, aki a gyanú szerint hamis dokumentumokkal akarta lejáratni Pintér Sándor belügyminisztert. A férfi fellebbezett, hiába – értesült a kormánypárti Magyar Idők.

A Fővárosi Törvényszék elutasította kérelmét, jogerőre emelkedett az elsőfokú döntés, amely 30 napra rendelte el a kényszerintézkedést. Az 58 éves férfit Budapesten fogták el, ingatlanaiban számítógépeket, merevlemezeket, sim-kártyákat, pendrive-okat, cd-ket, feljegyzéseket foglaltak le.

A gyanú szerint Pintér Sándorral kapcsolatos iratokat akart a nemzetközi sajtónak eljuttatni a Kerepesi úti ügetőn történt 1996-os gyilkossági kísérlet egyik vádlottjával, akinek az ügyvédjét előbb megfenyegette, majd meg akarta vesztegetni, hogy vegye rá védencét, szökjön meg a házi őrizetből és vigye magával az iratokat külföldre.

Pintér Sándor a konkrét ügyről nem nyilatkozott, de jelezte: nem ez az első eset, hogy személyében, beosztásában támadás éri, amit azzal magyarázott, hogy szűkül a bűnözők mozgástere, amely egyes hazai körök törekvéseit sérti.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.