Belföld

Kövér László a bukás veszélyeiről beszélt

Ha viszont kapnak még négy évet, sok minden visszafordíthatatlan lesz.

Nagyatádon, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetésén a házelnök azt mondta, ha a Fidesz-KDNP elveszítené a 2018-as parlamenti választást, mindazt, amit felépített, “le fogják nullázni”. A szavazóknak ezt mérlegelve kell dönteniük. Nem négy évet buknának el, vagy nyolcat, mert “legyen szó családtámogatásról, nemzetpolitikáról, vagy a magyar gazdasági szereplők támogatásáról, bármiről, azt visszacsinálnák”.

Mindent megtennének annak érdekében, hogy még egyszer egy olyan politikai garnitúra ne kerüljön hatalomra, mint mi vagyunk, akik vakmerőségből vagy belátva, hogy nincs más esélyünk, hajlandóak voltunk szembemenni a fő áramlatokkal.

Kövér László arra buzdította mintegy száztagú hallgatóságát, írják össze a kormányzati politika elmúlt hét évének pozitív eredményeit. Szerinte a lista meglepően hosszú lesz. Ő maga sikerként értékelte, hogy 2010-ben az Orbán-kormány 10 millió magyar állampolgár közreműködésével “kihúzta a gödörből” a csőd szélén álló országot, amely így nem jutott Görögország sorsára.

Magyarországon a magyar emberek lettek az elsők, a kormány unortodox gazdaságpolitikával bevonta a közteherviselésbe az országból “extraprofitot kipumpáló” külföldi cégeket, sor került a választójogi reformra, az Országgyűlés pedig 2014-ig 700 jogszabályt alkotott, módosított.

A pincétől a padlásig átépítettük az ország épületét.

A házelnök szerint 2014 és 2017 között az előző ciklus gyümölcseit aratták le: a pénzügyek stabilizálása, a devizahitelek problémájának megoldását követően megkezdődött a hivatásrendek, foglalkozási csoportok fizetésemelése, az életpályamodellek bevezetése. Akik ebből kimaradtak, megbántva érezhetik magukat, tiltakoznak, “tőlük türelmet kérünk”. Kiemelte ugyanakkor, hogy már nem a 12 százalékos munkanélküliség, hanem a szakképzett munkaerő hiánya okoz gondot, ez a további tőkebefektetések gátja.

Az ellenzéknek nincs értékrendje

Kövér szerint az ellenzéknek “nincs programja, hovatovább már értékrendje sem”, ami jól látszik a Jobbik és a baloldal esetében. Utóbbinak az egyik pártja szélsőséges liberális gazdasági szociálpolitikát vall, miközben az MSZP-ből vált ki, a másik hirtelen visszament a “Fizessenek a gazdagok!” rákosista jelszóig. Nincs tehát programjuk, értékrendjük, hiteles politikai garnitúrájuk, de egyetlen hiteles személyiségük sem, egyetlen esélyük van, ha politikai háborúvá alakítják a választási kampányt, ahogy ezt 2002-ben is megtették,

ezért fognak minket folyamatosan provokálni.

Kitért rá, egy volt műveleti tiszttel a médiában a napokban megjelent interjú azt jelzi számára, hiába változott meg az Egyesült Államok vezetése a legfelsőbb szinten, nem beszélve az Európai Unió különböző tényezőiről, nemhogy tovább fog folyni a Magyarországgal szembeni politikai támadások sorozata, hanem arra kell felkészülni, most lesz csak igazán nagy a támadás.

Ha még négy évet sikeresen kormányozhatunk, nagyon sok minden visszafordíthatatlan lesz mindabból amit tettünk, nemcsak Magyarországon, hanem a példánkon keresztül akár egész Európában is.

Az Országgyűlés elnöke a Momentum Mozgalom olimpiaellenes aláírásgyűjtését műbalhénak nevezte, ami az “általuk nem várt, nem remélt és nem akart sikerrel zárult”. “Nem az olimpiát akarták megakadályozni, hanem egy hosszan elnyúló politikai konfliktust akartak kelteni, amiben a kormány csak a rossz oldalra tudott volna állni”.

A politikus szerint a most induló nemzeti konzultáció minden kérdésének az a tétje, meg tud-e maradni Magyarország magyar országnak, megmarad-e Európa az európai embereknek, vagy az első világháború után elindult folyamat odáig jut, hogy Európán kívüli hatalmak már nemcsak manipulálják az európai politikát, hanem “a vezérlőpultra is ráteszik a kezüket”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik