Belföld

Metróügy: az eddigi gyanúsítottak nem közszereplők

Akiket eddig gyanúsítottként hallgattak ki a 4-es metró beruházásának ügyében indított nyomozások során, egyikük sem közszereplő – mondta Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Hogy a nyomozások adatai alapján még ki és miben lesz gyanúsított, azt idő előtti kérdésnek nevezte a szóvivő.

Fazekas Géza kiemelte: összetett és bonyolult ügysorozatról van szó, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentéséből is látszik, hogy szerződésfolyamatról van szó.

Az OLAF nem nyomozó szerv, hanem közigazgatási hatóság, amely a közigazgatás eszközeivel végez ellenőrzéseket. Ha arra jutnak, hogy felmerülhet bűncselekmény gyanúja, akkor az adott ország ügyészségéhez fordulnak. Ha a gyanú megfogalmazódik, akkor nyomozást indít a hatóság, a megalapozott gyanú pedig egy következő szint.

Az ügyészségi szóvivő kiemelte, hogy a 4-es metróhoz kapcsolódóan már két nyomozás van folyamatban. Az egyik, január 23-án – hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt – indult nyomozásban már az OLAF-jelentés előtt eredményt ért el az ügyészség: két embert gyanúsítottként hallgattak ki, egyet köröznek. A 4-es metró beruházásához köthető nyomozások jelenleg is intenzíven haladnak.

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János – mint a kormánynak az európai uniós ügyek koordinációjáért és az európai uniós források felhasználásáért felelős tagja – január 19-én tett feljelentést, miután az OLAF megállapította: a 4-es metró beruházása ügyében többszörösen felmerül az Európai Unió pénzügyi érdekei megsértésének és más bűncselekményeknek a gyanúja. Az OLAF szerint felmerül

  • a hűtlen kezelésnek,
  • a csalásnak,
  • a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének,
  • a közbeszerzési és koncessziós eljárásban történt versenyt korlátozó megállapodásnak,
  • a vesztegetésnek,
  • a sikkasztásnak,
  • az adócsalásnak,
  • a befolyással üzérkedésnek,
  • a számvitel rendje megsértésének, valamint
  • a köz- és magánokirat-hamisításnak a gyanúja.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) január 23-án hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el, majd az Alstom szerződéseire vonatkozó eljárást elkülönítette. A feljelentéssel érintett többi ügyben elrendelt nyomozást pedig áttette a Fővárosi Főügyészségre, amely a Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg a 4-es metró beruházásával kapcsolatos szerződések nyomozásával – ennek a határideje március 23., de meghosszabbítható.

A kormány múlt pénteken nyilvánosságra hozta az OLAF 4-es metró beruházásával kapcsolatos több mint százoldalas jelentését.

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta: a 4-es metró beruházásához kapcsolódó Alstom-ügy egyik terheltje külföldre szökött, és az érintettet Gulyás Lászlóként, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetőjeként azonosította. A napilap ezt a Polt Péter által Szabó Tímea (Párbeszéd) országgyűlési képviselő kérdésére adott válasz alapján írta, jelezve, hogy a legfőbb ügyész “név nélkül említette meg Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester egykori bizalmasát”.

A Fővárosi Törvényszék közleményében viszont azt írta: nem bocsátott ki Gulyás László ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság sem nemzetközi, sem európai elfogatóparancsot az Alstom-ügyben, és ilyen indítvány nem is érkezett a bírósághoz.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik