Belföld

Egyetlen szavazat döntött Trump oktatási miniszteréről

Jókora ellenszélben választották meg Betsy Devost, aki a szegényeket is magániskolákba terelné.

Mike Pence alelnök szavazatával, 51:50 arányban szavazta meg az amerikai szenátus Betsy DeVos kinevezését az oktatási miniszteri tisztségre.

A demokrata szenátorok hétfőről keddre virradóra egész éjjel üléseztek, tiltakoztak és beszédeket mondtak DeVos ellen, de még a republikánusok soraiból is voltak ketten, akik nem szavaztak rá, így a szenátus elnöki tisztségét is betöltő Pence-nek is szavaznia kellett.

Betsy DeVos 59 éves, ő és családja rendkívül befolyásos Michigan államban. Édesapja hozta létre 1983-ban a konzervatív Családtervezési Tanács nevű szervezetet, férje pedig az Amway multinacionális vállalatbirodalom örököse és tulajdonosa. A DeVos-család a konzervatív ügyek szószólójaként és anyagi támogatójaként ismert az amerikai politikai és közéletben. Donald Trump annak ellenére kérte fel őt az oktatási minisztérium élére, hogy DeVos az elnökválasztási kampányban jelöltsége ellen foglalt állást.

DeVos jelöltségét a pedagógustársadalom egy része és a szakszervezetek eleve elutasítással fogadták, részben azért, mert milliárdos, részben pedig mert túlságosan is konzervatívnak és vallásosnak ítélték. Egyesek úgy vélték, mélyen vallásos volta miatt nem tudja kettéválasztani az oktatásban az egyházat az államtól, és egyes, főleg demokrata párti politikusok álláspontja szerint a magániskolákat részesítené előnyben az állami iskolákkal szemben. Azzal is vádolták, hogy nem támogatná a közoktatást.

Meghirdetett programja szerint DeVos szélesítené az iskolaválasztási lehetőségeket, a szerényebb jövedelmű családoknak bónuszokat adna, ha magániskolába szeretnék beíratni gyermekeiket. A „bónuszos iskolarendszer” egyébként Michigan államból származik, ahol a magániskolákat részben a költségvetésből finanszírozzák, és a szegényebb családokat bónuszokkal segítik, ha ilyen iskola mellett döntenek állami oktatási intézmény helyett.

A hétfőről keddre virradó éjjel tartott ülésükön a demokrata szenátorok kétségbe vonták Betsy DeVos alkalmasságát. Elizabett Warren szenátor szerint „nehéz elképzelni rosszabb választást az oktatási minisztérium élére”, Chuck Schumer, a demokraták szenátusi csoportjának vezetője pedig azt állította, hogy DeVos „a legkevésbé kvalifikált” tagja az egyébként is alacsonyan kvalifikált kormánynak.

Két republikánus szenátor – az alaszkai Lisa Murkowski, és Maine állam szenátora Susan Collins – már a múlt héten bejelentette, hogy nem támogatja Betsy DeVos jelöltségét. Támogatói szerint viszont a leendő miniszter, mivel „kívülről” érkezik az oktatási rendszerbe, a lehető legjobb esélyt jelenti a bajokkal küzdő amerikai oktatási rendszer megreformálására.

Miután a szavazáskor 50:50 arány alakult ki, Mike Pence alelnök voksa döntött. „A mai szavazás minden egyes gyermeket hozzásegít ahhoz, hogy esélye legyen a lehető legjobb oktatáshoz” – hangsúlyozta Pence a szenátusi döntés után. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik