Belföld

Leforrázta, verte, eltörte a kisfiú csontjait a devecseri férfi – elítélhetik

Ítélet születhet kedden másodfokon a devecseri csecsemőgyilkosság ügyében. A nevelőapát azzal vádolják, hogy többször brutálisan bántalmazta élettársa kisfiát, akit egyszer olyan erősen megrázott, hogy a picit már nem tudták megmenteni az orvosok, pedig hónapokig küzdöttek érte. A pár még két gyermeket nevelt, a férfi őket is bántotta. A kicsik anyja is vádlott lett, őt azért állították bíróság elé, mert bár mindenről tudott, nem lépett közbe, sőt, próbálta eltitkolni, mitől keletkeztek kisbabája sérülései. Az ügyet a Győri Ítélőtábla tárgyalja.

A vádlottak három gyermeket neveltek, egy közöset, aki 2007-ben született, illetve a nő két később – 2011-ben és 2014-ben született gyermekét, akik a szakításuk utáni kapcsolatából származnak. Évekkel később azonban a pár mégis úgy döntött, hogy folytatják a kapcsolatukat.  Azonban anyagi gondjaik voltak, mert a családfő felmondott a munkahelyén. Miután nem dolgozott, a férfi egyre agresszívebb lett élettársával és a gyerekekkel is.

Nem engedte megetetni a babát

 A néhány napos kisfiúval bánt a legdurvábban, amikor etette, lerántotta a kezeit. Volt, amikor nem tudta megetetni a kicsit, ilyenkor párjának is megtiltotta, hogy megpróbálja. A gyerek súlya alig gyarapodott, arra is volt példa, hogy fogyott, bár anyja olykor titokban megetette. Az orvos beutalta kórházba a babát, de a férfi nem engedte, hogy elvigyék, mert attól tartott, hogy ott észreveszik a sérüléseit.

Az apa nevelt kisfiát sokszor olyan durván fogta meg, hogy kék foltok voltak a pici testén. A nő tudott erről, látta is, mi történik, de nem lépett közbe. Amikor pedig náluk volt a családgondozó, azt állította, hogy a kisfiú magának okozta a sérüléseit. Kapott figyelmeztetést, hogy vigye orvoshoz a babát, de ezt sem tette meg.

Ceruzát szúrt a hasába

A férfi a vád szerint rendszeresen verte a nőt a gyerekek előtt, arra is volt példa, hogy ököllel arcon ütötte és mellkason rúgta. A saját gyermekét is bántalmazta, és együtt büntette a nő másik gyermekével: a sarokban kellett térdelniük feltartott kézzel. Állandóan ápolatlanok, koszosak voltak, ilyen állapotban kerültek nevelőszülőkhöz 2014 augusztusában.

A testvérek egymással is agresszívan viselkedtek, és ezt másokra is kivetítették. Egyikük rátámadt a nevelőszülei fiára, és egy ceruzával hasba szúrta őt.

Eltörte a kisbaba felkarját, az alkarját és több bordáját

De azelőtt rengeteg szörnyűség történt a családban. A vádban szerepel, hogy a férfi 2014 júliusában olyan durván fogta meg az akkor hat hónapos csecsemő jobb felkarját, hogy eltörte. Még ugyanebben a hónapban eltörte a kicsi singcsontját és három bordáját is. Az arcát pedig olyan erővel fogta meg, hogy véraláfutásos lett. Az anya erről is tudott, de mindenkinek hazudott a sérülésekről.
A nevelőapa mindezeken túl többször megrázta a babát, amikor sírt. Egyszer úgy tette be a babakocsiba, hogy a pici feje erősen oldalra billent. A  nő ezt is látta, de nem szólt semmit. A rángatás miatt az agy bal oldali keményburok alatti vérzéses sérülés alakult ki a kisfiúnál,amelynek a gyógyulási ideje legalább három-négy hónap.

Leforrázta

A férfi 2014 augusztásban úgy döntött, kamillás gőzölést csinál a gyerekeknél. A kisbabának eközben másodfokú égési sérülést okozott a homlokán, illetve a kisfiú lába is megsérült, mert hozzáért a forró fazékhoz. Az anya bár látta a sérüléseket, nem vitte őt orvoshoz, bekentre krémmel és borogatta úgy, hogy a férfi eközben leszorította a gyereket. A csecsemő szemgyulladását hasonlóan durva módon kezelték.

Addig rázta, míg elvesztette az eszméletét

A nevelőapa szintén augusztusban egyedül maradt a gyerekekkel. Ekkor ismét megrázta a babát, ekkor már a kocsi elvesztette az eszméletét és a vád szerint klinikai halál állapotába került. A nevelőapa hívta a mentőket, akik végül életveszélyes állapotban szállították kórházba a kisfiút. A csecsemő életét végül nem tudták megmenteni, október végén meghalt. “Halálának oka a folyamatos bántalmazás, testének többszöri, keményburok sérülését eredményező megrázása.”

Nyolc év börtön és egy felfüggesztett

A férfit az elsőfokú bíróság  halált okozó testi sértés bűntette és három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyolc év börtönbüntetésre ítélte. Élettársát, a gyermekek anyja pedig két év börtönt kapott, de öt évre felfüggesztve. A döntés a fellebbezések miatt nem emelkedett jogerőre.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik