Belföld

Bőnyi rendőrgyilkosság: nem hibázott senki

24.hu
24.hu

2016. 12. 08. 20:11

Nem állapított meg személyi felelősséget az ügyben indított vizsgálat - közölte a rendőrség csütörtök este honlapján.
Korábban a témában:

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata megerősítette a 24.hu múlt heti értesüléseit, miszerint lezárult a belső vizsgálat, melynek részeként vizsgálták a parancsnoki felelősség kérdését, pontosabban, hogy hibázott-e a valaki azzal, hogy egyedül, a terrorelhárítók vagy egyéb segítség odaküldték a nyomozókat, ahol végül a Magyar Nemzeti Arcvonal 76 éves vezetője megölte Pálvölgyi Pétert.

Csütörtöki közleményükben úgy fogalmaztak, az országos rendőrfőkapitány által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a tárgyi bizonyítási eszközök lefoglalására irányuló intézkedés előkészítése, megtervezése a szakmai szabályoknak megfelelően történt.

Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság csütörtöki együttes zárt ülése után azt mondta, a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) és más paramilitáris szervezetek ügyében folyó vizsgálat az első harmadánál tart. Kérdésekre válaszolva közölte, az MNA-nak volt külföldi szervezetekkel kapcsolata, valamint a felderítésben több ország titkosszolgálatának munkája is benne van.

Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke elmondta, a radikális szervezetek tevékenységének felderítése 2015-ben kezdődött, és ennek egyik cselekménye során történt a rendőrgyilkosság Bőnyben.

Bõny, 2016. október 26.
Rendõri készültség Bõny fõutcájában, a Szabadság úton 2016. október 26-án. Sajtóinformációk szerint lövöldözés volt az utcában.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Fotó: MTI

Ahogy arról beszámoltunk, a tragikus támadás október 26-án a reggeli órákban reggel történt Bőnyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei házkutatást akartak tartani a támadó otthonában, ám a 76 éves férfi még azelőtt tüzet nyitott, hogy bejutottak volna hozzá. Öt-hat lövést adott le egy gépfegyverből és fejbe lőtte a 46 éves nyomozót, aki azonnal meghalt. A hivatalos tájékoztatás szerint sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták volna megmenteni. A rendőrök szintén fegyvert rántottak, az idős támadót hasba lőtték. A férfi ezután elbarikádozta magát az otthonában, a TEK pedig elindult a helyszínre. Tárgyalni próbáltak vele, de a férfi azt mondta, bárki is megy a közelébe, azt kivégzi. Hallani lehetett, hogy egyre rosszabbul van, így végül rajtaütöttek. A lövöldözőt kórházba vitték, ahol műtéten esett át.

Másnap elrendelték az előzetes letartóztatását a kórházban, majd mentőautóba tették. Azóta is rács mögött van.

A támadás áldozata egy 46 éves rendőr, Pálvölgyi Péter, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója, aki 25 évig szolgált rendőrként.

A tettesről az ügyészség, a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ közös sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy 76 éves, polgári személy. De köztudott, hogy a lövöldöző  a Magyar Nemzeti Arcvonal tevékenységéhez köthető. A militáns szervezetről tavaly írtunk, miután toborzó videóval buzdították az embereket: ha kell, fegyverrel is szálljanak szembe az országba érkező menekültekkel. A feltételezett elkövető a szervezet vezetője, Gy. István. Azt a településen mindenki tudta, hogy neonáci nézeteket vall. A férfi ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, védence azt állítja, véletlenül sült el a fegyvere.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

HONG KONG, HONG KONG - OCTOBER 6: A man holds an Apple iPad Mini as he uses Facebook app on October 6, 2017 in Hong Kong, Hong Kong. (Photo by studioEAST/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.