Belföld

Brutálisan megerőszakoltak egy 18 éves lányt Kelenföldön

Szombaton éjjel Kelenföld bokros részén erőszakolt meg egy 18 éves lányt az a 19 éves fiú, akivel egy nappal korábban ismerkedett meg – írja a Velvet.

A lap úgy tudja, a lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a rendőrök még ki sem tudták hallgatni, ugyanis az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán ápolják.

Benő László, a fiú ügyvédje úgy fogalmazott, védence nem tett beismerő vallomást, ugyanis semmire nem emlékszik, ezért indítványozzák majd az elmeorvosi vizsgálatát.

A vádlott állítólag napok óta részeg volt, de kábítószert elmondása szerint nem fogyasztott.

A bíróság kedden délután döntött a fiú előzetes letartóztatásáról, amit 30 napra elrendeltek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik