Belföld

Pukli: a távozó tanár korábban még a diákságot képviselte volna

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 04. 06. 13:27

Az állítólagos petíciót, amit nyolcvan szülő is aláírt, a Teleki igazgatója nem is látta. Pukli azt mondja, az angoltanár azonnali hatállyal fel akart mondani, közös megegyezéssel távozott.

Megírtuk korábban a Magyar Időket szemlézve, hogy petíciót írtak a Teleki Blanka Gimnáziumba járó gyerekek szülei azért, hogy vegyék vissza a tanárt, aki felmondott, mert nem értett egyet Pukli István március 15-én mondott beszédével. Az igazgató a Tanítanék Mozgalom egyik vezéralakjaként a demonstráción bocsánatkérésre szólította fel a kormányt a közoktatásban kialakult állapotok miatt.

A petíciót állítólag nyolcvan szülő fogalmazta a zuglói tankerület igazgatójának. Abból kiderül: Bereczky Csongor angoltanár-osztályfőnök a március 21-i értekezleten helytelenítette, hogy Pukli egyeztetés nélkül, a gimnázium nevében tesz ilyen horderejű kijelentéseket.

A tanár úr meglehetősen kusza vádbeszéde, amelyet számos tévedésre alapozott, gyakorlatilag zsarolás volt: amennyiben nem lépek vissza a Tanítanék Mozgalom képviseletétől, ő azonnali hatállyal felmond. Kollégám valóban helytelenítette, hogy a gimnázium nevében teszek kijelentéseket, ám ez nem igaz, a Tanítanék Mozgalom képviselőjeként mondtam el a március 15-i beszédemet. Mindezt azért furcsállom, mert Bereczky Csongorral korábban meglehetősen jó viszonyt ápoltam, négyszemközt még hasonló utalást sem tett, pedig lett volna rá alkalma, sőt többször a feltétlen támogatásáról biztosított. Sőt, említett beszédében azt is felajánlotta, hogy a Teleki diákságát képviseli a Civil Közoktatási Platformban. Valóban mondtam neki, hogy ebben a helyzetben fel kellene mondania, mert a zsarolásnak nem engedek, de ez végső soron az ő döntése.

Bizalmat kapott

A március 23-i szavazáson egyébként Pukli István ismét bizalmat kapott a nevelőtestülettől: továbbra is képviselheti az intézményét a Tanítanék Mozgalomban.

Az igazgató a 24.hu-nak azt mondta, ő a petíció létezéséről nem tud, a sajtóból értesült a létezéséről, a szülők nem keresték meg a kérésükkel, feltehetően megkerülve őt, a felettesénél próbálkoznak. Jelezte, hogy ez ismét egy újabb ürügy a kormányzati médiumoknak, hogy az oktatás elkeserítő helyzete helyett a lejáratásával foglalkozzanak, félinformációk alapján.

Az iskolaigazgató elmondása szerint Bereczky Csongor beadta neki a felmondását, de intézményvezetőként ő javasolta, hogy abban az esetben, ha a tanár úr másnap már nem kíván ott dolgozni, módosítsa azt közös megegyezés iránti kérelemre, ui. felmondás esetén az iskola érdekére hivatkozva ilyen esetben 60 nap felmentési időt kötnek ki.

Visszatérne

Az iskolában ez a lépés azért is idézett elő nehéz helyzetet, mert a távozó kollégának érettségiző csoportja is volt, akik így ellátás nélkül maradtak (amelynek orvoslásán jelenleg is dolgoznak), de Bereczky azonnal távozni szeretett volna, kérelmét így március 23-i dátummal adta be.

Ekkor jeleztem a tanár úrnak, hogy óriási hibát követ el, de ezzel nem foglalkozott, mondta Pukli.

A helyét már betöltötték, most egy helyettesítő tanárt keresnek. Ugyanakkor Bereczky is visszatérne már az iskolába.

Nem tartom valószínűnek, hogy visszatérhetne. Véleményem szerint erre sem jogi, sem erkölcsi lehetősége nincs, bár úgy, mint a közös megegyezéssel történő távozásáról, erről is a Tankerület dönt.

A Teleki igazgatóját időközben Tényi István is feljelentette, igaz, ő szinte mindenkit. Tényi azt írta, a zuglói rendőrségnek tett bejelentést „ismeretlen elkövető ellen a 2012. évi C. törvény 306. § c) pontjába ütköző” közfeladati helyzettel visszaélés esetleges bűntett gyanúja miatt. Tényi István szerint ki kell vizsgálni az általa ismeretlen személynek nevezett Pukli István szerepét nemcsak ebben az ügyben, hanem abban is, hogy 2016. március 30-án a Tanítanék Mozgalom tiltakozó akciója miatt az első két tanítási óra elmaradt a Telekiben.

Ismerik egymást

Pukli eljuttatta szerkesztőségünkbe a levelet, amit a szülőknek is kiküldött, már a tavaszi szünet előtt, március 23-án.

Ebben leírta, hogy a Tanítanék Mozgalom sztrájkjához több tanár is csatlakozott, így az első két óra elmarad. De a diákok, akik bementek aznap az iskolába, nem maradtak felügyelet nélkül, az órákat pedig átszervezték, amire Puklinak megvan a törvényi felhatalmazása.

Az órák pótlása pedig folyamatos, jelenleg is tart, az elektronikus naplóban erről is tájékoztattuk a szülőket, mondta Pukli.

„Bejelöltem Tényit a Facebookon, visszajelölt”, tette hozzá. Így már nem ismeretlen a „tettes”.

Amíg nekünk Pukli, addig a hvg.hu-nak Berecskey szólalt meg, szemléztük. Olvassa el, ő hogyan látja a történteket.

Kiemelt kép: Pál Anna Viktória, 24.hu

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. augusztus 27.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az új Solaris-Skoda trolibuszok sajtóbemutatóján a BKV X. kerületi  Zách utcai trolibuszgarázsában 2015. augusztus 27-én. Napokon belül megkezdődik a 36 új trolibusz tesztüzeme Budapesten, amelyek „önjáróak”, akár négy kilométert is meg tudnak tenni behúzott áramszedővel. Az alacsonypadlós járművek közül a csuklós trolikon 104, a szóló járműveken 64 ember utazhat egyszerre.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.