Belföld

Megszólalt a Pukli miatt távozó tanár

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 04. 06. 13:37

Szakmai ügyből politikai ügy lett, a tanárok és a kormány szembenállásán pedig csak a diákok veszíthetnek. Ezért távozott.

Megírtuk korábban a Magyar Időkre hivatkozva, hogy távozott a Telekiből Berecsky Csongor. A hvg.hu megszólaltatta a tanárt. Berecsky azt mondja, a konfliktus abból fakadt, hogy a tanárlázadásnak nevezett tiltakozó akció szakmai ügyből egyre inkább átalakult politikai akcióvá.

Ő a gyakorlatias szakmai változtatások miatt állt a pedagógusok ügye mellé, a politikai fordulatot nem tudta képviselni.

Szakmai szempontokkal sem értett egyet, nem tudott a mellé állni, hogy miközben a pedagógus-önértékelési csoport megbukott, Pukli István olyan holland és finn oktatási modelleket tart példának, amelyeknek ez az alapja.

Úgy meséli, egy értekezleten mondta el Puklinak a kifogásait, mire az igazgató azt válaszolta neki, hogy ebben az esetben hiteltelenné vált, és mondjon le. Megtette, Pukli aláírta.

A szülők aláírásokat gyűjtenek most, ha az igazgatóval elásnák a csatabárdot, visszatérne az iskolába.

A 24.hu-nak pedig Pukli István szólalt meg, olvassa el, hogyan emlékszik vissza a történtekre az iskolaigazgató.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Kommentek

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.