Belföld
Simon-ügy - A volt képviselő előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság

Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Simon Gábor ellen

24.hu
24.hu

2016. 04. 03. 21:24

A főügyész elmondta: létezik a bissau-guineai útlevél, amellyel számlát nyitottak a politikusnak Budapesten.
Korábban a témában:

Ismét lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, és más bűncselekmények miatt emeltek vádat – erősítette meg az Origónak a politikus ügyvédje.

Nagy István a portálnak elmondta: első fokon megszüntette a bíróság Simon Gábor lakhelyelhagyási tilalmát, de az ügyészség fellebbezett. A perbíróság úgy ítélte meg, Simon Gábor olyan jelentős megtakarításokkal rendelkezik, hogy a büntetőeljárásban csak akkor biztosítható a részvétele, ha szigorítanak a kényszerintézkedésen.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az Origónak azt mondta: létezik az a bissau-guineai útlevél, amellyel bankszámlát nyitottak Simon Gábornak Budapesten.

A politikusról 2014 február elején derült ki, hogy több százmillió forintot tart egy bécsi számlán, és azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitottak számlát, amelyen szintén milliók vannak.

Keresztes Imre főügyész március 4-én jelentette be, hogy az ügyészség költségvetési csalás miatt vádat emelt Simon Gábor ellen. A főügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozza az egykori politikusra, akit hamis magánokirat nyolc rendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolnak. Mellékbüntetésként pénzbüntetést és közügyektől eltiltást kért a vádhatóság.

A főügyész azt mondta: Simon Gábor ismeretlen forrásból 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem tett eleget a személyi jövedelemadóra és az egészségügyi hozzájárulásra vonatkozó fizetési kötelezettségének, ezzel 120 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Emellett hamis magánokirat felhasználásának vétségével is vádolják, mert 2008 és 2012 közötti adóbevallásaiban és képviselői vagyonnyilatkozataiban kizárólag a képviselői tisztségéből, valamint államtitkári megbízatásából származó jövedelmeit tüntette fel, ezeket az ismeretlen forrásból származó jövedelmeket nem.

Az ügynek van egy másodrendű vádlottja is. A főügyész azt mondta róla, hogy felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolják és pénzbüntetést indítványoznak vele szemben. A vád szerint ugyanis egy kimutathatóan hamis adatokat tartalmazó útlevelet készíttetett és azzal egy kereskedelmi bankban eljárt. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök (b2) az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum elõtt 2017. október 23-án. Mögötte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter (b).
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.