Belföld

Még ma eldől, mit kap élettársa összeveréséért a vak komondoros Balogh

Felfüggesztett börtön, indulatterápia és pártfogó - hogy Balogh megkapja-e mindezt, hamarosan kiderül.

Ítéletet hirdetnek szerdán az élettársa bántalmazásáért vádlottak padjára ültetett Balogh József ügyében. Fülöpháza “vak komondoros polgármesterét” súlyos testi sértéssel vádolják, első fokon a döntés a Kecskeméti Járásbíróság kezében van.

Mint ismert, Balogh ellen még 2013-ban kezdett nyomozni az ügyészség, azután, hogy a kórház jelezte a rendőrségnek: a politikus élettársa súlyos sérülésekkel került hozzájuk ellátásra. A vádirat szerint az egykori fideszes képviselő és élettársa április 28-án hajnalban érkezett haza tanyájukra, majd rátámadt az asszonyra, ittas állapotban, ököllel ütlegelte őt majd a terasz fakorlátjához csapta a fejét. Orrcsonttörés, többszörös járomcsonttörés – egyebek mellett ezekkel a sérülésekkel került kórházba.

balogh(650x433).jpg (balogh)Fotó: Neményi Márton/24.hu

A nőverő polgármester az eset után nem mindennapi magyarázattal rukkolt elő munkatársunknak. Azt nyilatkozta, hogy élettársa a család vak komondorán esett át, így sérült meg.

Van nekünk egy nyolcvankilós komondor kutyánk, vak szegény, az megriadt valamitől, előszaladt, és közben fellökte Terikét, aki elesett, és beverte a fejét

– hangzott el például. Hiába az „életszerűre alkotott történet”, később inkább mégis beismerő vallomást tett.

„Terike is iszogatott, én is iszogattam” – mondta .

A Fidesz a történtek után kizárta soraiból Baloghot, ennek ellenére 2014-ben újraválasztották Fülöpháza polgármesterének. Az ügyészség 2014 szeptemberében emelt vádat, míg a per 2015 májusában rajtolt el. Volt olyan tárgyalási nap, amit negyed óra alatt lezavartak, illetve előkerült Terike véres blúza is a bíróságon. A ruhadarabról fotó is készült:

terike-bluza-e1442232190248-1024x568
Fotó: MTI

Az ügyész felfüggesztett börtönbüntetést kért a polgármesterre. A perbeszédek elhangzásakor a terhére rótta, hogy részegen, gyógyszerek hatása alatt elkövetett tettét többféleképpen is előadta, ráadásul parlamenti képviselőként. “Egy közéleti szereplőnek példát kell mutatnia” – mondta. Szerinte nem enyhítő körülmény, hogy élettársa megbocsátott és visszaköltözött hozzá. A felfüggesztett büntetés mellett azt javasolta, hogy a bíróság helyezze pártfogó felügyelet alá Baloghot és kötelezze indulatterápiára.

Balogh védője azt sérelmezte, hogy az ügyészség és a bíróság elutasította a közvetítői eljárást. Szerinte védence a büntetőeljárásban következetesen elismerte a bűncselekményt, de olyan médiahadjárat folyt ellene, ami társadalmi megvetést, stresszt okozott, ami akár gyermeke rákos megbetegedéséhez is hozzájárulhatott. Úgy véli, az, hogy az asszony visszatért hozzá, igenis enyhítő körülményként kell figyelembe venni.

Balogh egyébként korábban azt mondta, már két éve nem iszik alkoholt, mert fogadalmat tett beteg lányának. Nyugtatót néha bekap egyet-egyet, ugyanazt, amit Terike rendszeresen szed. Húsz kilót fogyott, a stresszt állítása szerint alkohol helyett már brazil dzsiudzsicu edzéseken vezeti le.

balogh-jozsef-e1455194671563-1024x678

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik