Belföld

BMW-s gyilkosság: előzetesbe került a gyanúsított

Előzetesben van, és 30 napig rács mögé került az a férfi, aki kedden leszúrta barátját, majd elmenekült a helyszínről – tudta meg a 24.hu.

Mint ahogy arról részletesen beszámoltunk:

kedden este fél kilenc körül a Ráday Gedeon utca és Fedezék utca kereszteződésénél ismeretlen tettes egy késsel több alkalommal megszúrt egy férfit, majd elmenekült a helyszínről. A középkorú férfi életét vesztette.

A rendőrség ezek után egy 21 éves nő és egy 23 éves férfi után indított hajtóvadászatot. A rendőrségi felhívás szerint a fiatal pár egy BMW-vel hajtott el a gyilkosság helyszínéről.

A gyilkosságot egy közelben lévő ipari kamera rögzítette.

A felvételt látta a 24.hu munkatársa is, ennek tanúsága szerint egy másik kocsi is érkezett a helyszínre nem sokkal a késelés után. A kocsi utasai kiszálltak, a támadó tőlük kért segítséget, hogy betuszkolják az akkor még élő áldozatot az autóba. Ők vélhetően ismerhették a szurkálót. Mivel nem sikerült betenniük a BMW-be, elhajtottak. Így tett a támadó is.

Úgy tudjuk, a támadást veszekedés, majd dulakodás előzte meg, végül a fiatalember késsel esett áldozatának. A felvételen – amelyet munkatársunk is megnézett – heves dulakodás látható illetve “két nagyobb mozdulat”, de annyit a rendőrség is elárult korábban, hogy a középkorú férfit több késszúrás érte.

A kamera azt is rögzítette, hogy a gyilkos próbálja a padkára húzni áldozatát, majd odarohan autójához, beül, beindítja, és odagurul mellé. Úgy tudjuk, a férfi ezután átkutatta a zsebeit.

Barátnője pedig, aki szerda délután feladta magát a rendőrségen, eközben az autóban várakozhatott.

Később kiderült, az áldozatot tizenkét késszúrással ölte meg támadója, az egyik találat a szívét érte, ebbe halt bele. A BMW, amellyel a menekülő páros elhagyta a helyszínt, az áldozaté volt.

Hat éve baráti kapcsolatban volt áldozatával a gyilkosság gyanúsítottja.

A gyilkossággal gyanúsított férfit szerda este fogták el. Erről videó is készült:

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik