Belföld

Varga: kirobbanó formában a gazdaság

A költségvetés jó állapotban van, de az inflációval, illetve az annak hiánya miatt várható költségvetési bevételcsökkenéssel az új kormánynak foglalkoznia kell - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Hír TV esti műsorában.

A GDP első negyedévi, 3,5 százalékos éves növekedési üteme európai összevetésben is kiugróan jónak számít, és a növekedés szerkezete is javult, az eredmények mögött ugyanis nem csak egyetlen szektor teljesítménye áll – hangsúlyozta a miniszter a Magyarország élőben című műsorban.

A kilátásokat illetően úgy vélte, hogy a tavalyi beruházási adatok megalapozhatják a gazdaság jövőbeni jó teljesítményét. A beruházások növekedési üteme 7,2 százalék volt tavaly, 2005 óta nem volt példa ilyen mértékű bővülésre – idézte fel a miniszter.

Élen az EU-ban

Ezért a gazdasági növekedés fenntarthatóságát ért kritikákra Varga Mihály azt mondta: “ne legyünk türelmetlenek, a beruházási oldalon is egyre látványosabb eredményeket produkálunk, egyre masszívabb a magánberuházások növekedése is”.
Hangsúlyozta, hogy a negyedéves  összevetésben  mért gazdasági növekedés alapján Magyarország az EU-ban az első-második helyen áll Lengyelországgal, az éves változást tekintve pedig a harmadik.

A magyar gazdaság nagyon mély hullámvölgyből jött ki,  most új időszak indulhat el, ” most kezdődik a tánc”, most van arra lehetőség, hogy a kormány a növekedés erősítésével foglalkozzon. Ennek ellenére a költségvetési politika főbb céljai nem változnak: az adósság mérséklése, a GDP 3 százaléka alatti államháztartási hiány és a növekedés erősítése.

Emiatt “fájjon a miniszter feje”

“A magyar költségvetés jó állapotban van, egy tényező van, amellyel foglalkoznunk kell, az az infláció” – mondta.
Az, hogy Magyarországon nincs infláció, kedvező a lakosságnak, hiszen a jövedelme értéke nő, megtakarítása értékállóbb lesz – közölte.

Ez ugyanakkor azt is jelenti költségvetési szempontból, hogy a fogyasztáshoz kapcsolódó bevételek alacsonyabb mértékben teljesülhetnek, de emiatt “fájjon a miniszter feje” – tette hozzá.

Kérdésre úgy vélte, az inflációs mutató azt feltételezheti, hogy a jegybanknak van még mozgástere, de hangsúlyozta, hogy a kérdés a monetáris tanács hatásköre.

“Nyilván a jegybank mérlegeli a hatásokat, annak azonban mindenképpen örülni kell, hogy egy nagyon alacsony infláció mellett tudott a gazdaság ilyen jelentősen növekedni” – jegyezte meg. Az áprilisi konvergenciaprogram Varga Mihály szerint rendkívül visszafogott.

“Nyilván, amikor az új kabinet megalakul, akkor sokkal ambiciózusabb programokat lehet és kell megfogalmazni” – mondta, és megjegyezte, hogy a hangsúlyok kerülhetnek ugyan máshova, de a növekedés kiterjesztésére való törekvés változatlan lesz.
A miniszter szerint vannak jelei a banki hitelezés megindulásának is, amelyben a kormány úttörő szerepet vállalt.

Az EXIM Bank,  az MFB és az MNB hitelprogramjai ugyanis jelentős mértékben javították  a vállalkozások hitelhez jutási lehetőségét, a magyar kormány segítsége tehát hasznos és helyes volt – szögezte le.

A devizahitelesek helyzetét firtató kérdésre megismételte, hogy a bankoknak is érdeke a probléma megoldása, és megerősítette, hogy ez lesz az új kabinet egyik első teendője. Az első lépést ebben a kérdésben már megtették, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításról már döntöttek – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik