Belföld

Horváth Sándort köszöntötték

A múlthéten töltötte be a kilencvenedik életévét a gorzsai gazdaság egykori igazgatója.

Dr. Horváth Sándor köszöntése (Fotó: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal)

Dr. Horváth Sándor Tótkomlóson született 1923. október 27-én. 1949-ben került Hódmezővásárhelyre, ahol az Állami Gazdaságok Igazgatóságán dolgozott majd negyed évszázadig, mint a Terv- és Közgazdasági Osztály vezetője.

Ötvenéves korától nyugdíjazásig, a Gorzsai Állami Gazdaság igazgatója volt. Munkájának elismeréseképpen három alkalommal részesült kormányzati kitüntetésben.

Szenvedélyes horgász, vadász. Gyermeke, unokája és dédunokája körében ünnepelte kilencvenedik születésnapját.

A kerek évforduló alkalmából, a város nevében Dr. Kun Andrea, a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Csoportjának vezetője is felköszöntötte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik