Belföld

Változások a börzsönyi turistautakon

Sok helyen módosul az ösvények nyomvonala, hogy az erdészeti szállító utak helyett csak bakancsosok által használt csapásokon lehessen haladni.

A változtatások felfestése sok szervezet együttműködését igényli. A kezdeményező az Ipoly Erdő Zrt. volt, de folyamatosan egyeztetnek a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával, a Magyar Természetjáró Szövetséggel és a Börzsöny területén jelzésfestést végző turistaszervezetekkel is. Az útvonalak átfestése már tart és a tervek szerint év végéig be is fejeződik.

Kirándulók a nemrég felújított Julianus barát kilátónál a Börzsönyben október 23-án

Többnyire a meglévő nyomvonalakkal párhuzamos, télen, nyáron kényelmesen járható erdei ösvényekre terelik a turistákat, de néhol nagyobb módosításokra volt szükség. Ezért az erdészet azt kéri a kirándulóktól, hogy körültekintően tervezzék börzsönyi túráikat! Azt ígérik, hogy a jelzéseket követve nem fognak eltévedni.

Nagyobb változások:

1. Az Országos Kéktúra nyomvonala Katalinpuszta környékén

2. A Nagyoroszi – Hont közötti zöld sáv és különösen ennek Pénzásás – Deszkáspuszta szakasza

3. A Kemencétől induló sárga sáv nyomvonala a Csarna-völgyben együtt halad a többi útjelzéssel, és az eredetivel nagyjából megegyező hosszúságú útvonalként a Varjas-pihenő előtt csatlakozik vissza az eredeti nyomvonalba

4. A Nagy-Hideg-hegy – Perőcsény közti piros kereszt nyomvonala a Nagy-Hideg-hegy helyett a Rakodótól indul és csatlakozik vissza az eredeti nyomvonalba, valamint Salgóvár térségében együtt halad a piros sávval

5. A Pintér-bérc – Csóványos közötti kék háromszög Pintér-bérc – Magas-hídi-rét közti szakasza ideiglenesen nem járható

6. Kisirtáspuszta közelében a Kollár-völgyi útvonalak (sárga kereszt, sárga négyzet, Mária Út) várhatóan módosulnak

7. Márianosztra – Nagy-Galla – Koppány-nyereg térségében módosul a kék, piros és zöld jelzésű turistautak nyomvonalvezetése. Érdemes itt a túrákat félórás ráhagyással tervezni

8. A Kóspallag közelében lévő Tóviki Vadászház környékén új útvonalak kialakítása várható

A változásokat mutató térképek az Ipoly Erdő Zrt. honlapján lesznek elérhetőek, de még nincsenek meg a pontos rajzok. A részletekről folyamatosan tájékoztatjuk majd olvasóinkat.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik