Belföld

Kazár-Ferencz páros vezet a Veszprém Rallye-n

Az első napi két gyorsaságit gyorsan lezavarta volna a kurta mezőny, de a szokásos perces indítás helyett két percenként rajtoltak az autók.

Ennek a ralinak már nem sok köze van az igazihoz. 32 versenyzőpáros állt a rajthoz, ami már több mint kellemetlen. A gyér számú közönség az előfutókkal együtt is letudhatta volna a két gyorsaságit hetven perc alatt, így az első szakasz gyorsan véget érhetett volna. Ám a szervezők úgy döntöttek, inkább két percenként rajtoltatják az autókat, ezzel két és fél órás produkciót jegyezhettek.

Valljuk meg őszintén: ez már nem az igazi. Valahol, valakik rútul elbántak ezzel a technikai sporttal.

Az első napi zárásnál Kazár Miklós – Ferencz Ramón páros vezeti a mezőnyt Mitsubishi Lancer Evo IX-es autójukkal, két másodpercet verve az őket követő Botka Dávid – Mihalik Péter párosra. A Turán – Zsíros kettős harmadik helyen vonultak a Ford Fiestával a parc fermébe. A tavalyi bajnok Herczig Norbert Bacigal Igor navigálásával csak a negyedik helyen vannak Škoda Fabiával. A fehérvári Tobak Zoltánnak a 34-es rajtszámot osztották, így aztán idegesen és feszülten indult neki a Veszprém Rallye-nak, de estére a két gyorsasági után a 15. helyen zártak Kecskeméti Balázzsal. Az ugyancsak fehérvári, újonc versenyző, Matók Ádám a 22. helyről várhatja a szombat reggeli rajtot Szabó Krisztiánnal a navigációs ülésben. A Honda Civic jól viselkedett, hiszen kategória elsőként zárták a pénteki szakaszt, bár igaz, csak három indulója volt Matókék kategóriájának. Bár igaz, a kategóriában őket követő Kopasz-Varga párosra 2 perc 33 másodpercet vertek, ezen a két 16,6 km-es nyúlfarknyi gyorson.

Szombaton nyolc gyorsasági vár a 29 talpon maradt versenyzőre: Kislőd és Szőc gyorsaságik háromszor, míg Vigántpetend kétszer lesz, összesen 108,9 km.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik