Belföld

A MÁV-vezérnek is mennie kell

24.hu
24.hu

2010. 06. 30. 07:54

Andrási Miklóst a vasutasnap után küldik el.

Szarvas Ferenc, az Államadósság Kezelő Központ jelenlegi vezetője lesz a MÁV új elnök-vezérigazgatója – írja a Magyar Nemzet. A lap értesülését sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs osztálya.

Az új vezető legfontosabb feladata lesz, hogy rendezze a társaság 225 milliárd forintos adósságát. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az új vezető a 60. vasutasnap, azaz július 10-e után váltja posztján Almási Miklós jelenlegi elnök-vezérigazgatót. .

A kormány olyan szakembert akar a MÁV élére, aki képes menedzselni az adósságállományt, de Szarvas fontos feladata lesz a szerkezeti átalakítás is. A tervek szerint önálló személyszállítási, áruszállító és pályavasút jönne létre, az “anyavállalat” a MÁV Zrt. feladata az adósságkezelés lesz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.