Belföld

APEH: nem került egymilliárdba az elnök levele

24.hu
24.hu

2010. 06. 17. 15:04

Nem szállt el, csak átalakult a Malév járuléktartozása?

Az APEH cáfolja, hogy elnöke 2008-ban egy levéllel állította le a Malév-köztartozás behajtását. A több mint egymilliárd forint annak a 19 milliárd forintos adó- és járuléktartozásnak lehet a része, amit a kormány idén februárban a cég visszaállamosításakor tulajdonrésszé változtatott.

Az APEH elnöke nem követett el semmilyen törvénytelenséget – reagált a Magyar Nemzet írására az adóhatóság szóvivője. Bakonyi Ágnes azt mondta: a részletekről, így az esetleges elnöki levél tartalmáról nem beszélhet, mert ez adótitok, de “nem történt semmilyen jogszerűtlenség”.

Hozzátette, hogy a járulék eltörlésére, elhagyására a törvény nem ad lehetőséget az adóhatóságnak. A Malévnál senki nem nyilatkozott senki, de a Krónika annyit megtudott, hogy a cég hamarosan feloldja az adótitkot, így az APEH szóvivője elárulhat majd konkrétumokat.

Fontos kérdés, mi lett ezzel a 2008-as 1,2 milliárdos járuléktartozással. Az MR1-Kossuth Rádió információi szerint nem tűnt el, csak átalakult: ez is része volt annak a 19 milliárd forintos adó- és járuléktartozásnak, amit a kormány idén februárban – a Malév visszaállamosításakor – tulajdonrésszé változtatott.

Az APEH-et felügyelő Nemzetgazdasági Minisztérium délutánra ígért választ arra, hogy volt-e olyan levél, amelyben Szikora János utasította a végrehajtókat, történt-e törvénytelenség az APEH-nél.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.