A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tanulmánya megállapította, hogy az Egyesült Államokban élők évente csaknem egy héttel több időt töltenek a munkahelyükön, mint egy évtizeddel korábban. 2000-ben egy átlagos amerikai alkalmazott 1978 munkaórát dolgozott, 1990-ben viszont még 1942-t.
Az amerikaiak tehát többet dolgoznak, mint a kanadaiak, a franciák, a németek, a japánok vagy éppen a britek. A jelenséget elemezve Lawrence Jeff Johnson, az ILO-beszámoló felelős közgazdásza rámutatott: az Egyesült Államok az árral szemben halad az iparosodott országok folyójában. Az országcsoport többi tagjánál ugyanis a nettó munkaórák csökkenését regisztrálták a szakemberek.
Aprólékos piaci képAz ILO tanulmányának pontos címe “A munkaerőpiac legfontosabb jelzőszámai 2001-2002” (Key Indicators of the Labor Market 2001-2002, KILM). A munkapiac széleskörű és alapos jellemzését tartalmazza statisztikai mutatók formájában. A legelterjedtebb mutató, a munkanélküliségi ráta ismerete ugyanis szükséges, de nem elégséges feltétele a munkaerőpiaci tisztánlátásnak. Az ILO ezért olyan mutatókat is számol, melyek a dolgozói érdekképviseleti szervezetek működését vagy éppen a szegénység kiterjedtségét jellemzik. Az indikátorok között szerepel továbbá a szektorokra és munkakörökre lebontott munkanélküliségi ráta, az átlagos munkaórák száma, a bérek és az egyéb juttatások átlaga és a munkaerő termelékenysége.
A számok nyelvén
Az ausztrál, a kanadai, a japán és a mexikói dolgozók mintegy száz munkaórával, azaz körülbelül 2,5 héttel töltenek kevesebb időt munkahelyükön, mint az amerikai átlag. A brit és a brazil munkavállalók 250 munkaórával dolgoznak kevesebbet, mint tengerentúli társaik – ez több mint öt hetet jelent. De még a németek hátránya is eléri az amerikaiakkal szemben az évi ötszáz órát – azaz 12,5 hetet.
Persze a számok nem írnak le mindent: a japánok például nem tartoznak a “legszorgalmasabbak” közé, de a lógást mindenkinél jobban elítélik. A felkelő nap országában például sokszor mondják azt a menedzserek, hogy tárgyalni mennek, mert nem merik bevallani, hogy csak aludni ruccantak ki a munkahelyükről. Léteznek ugyanis olyan “szolgáltatók”, akik az alvás lehetőségét kínálják, persze nem elhanyagolható összegért. A helytakarékosság miatt az alvókabin szűk koporsóra emlékeztet, de ez nem zavarja a japánokat, a lényeg, hogy ne essen csorba a becsületükön.
A lazsálás művészete
A technológiai lufi kipukkanásával az sem számít meglepőnek, hogy a munkájukat elvesztők a legnagyobb arányban a dotcom-alkalmazottak közül kerültek ki. A netes cégek aranykorában rengeteg történet keringett a squash-ütővel, rövidnadrágban, délben munkába érkező dolgozókról, valamint versenyekről, ahol az internet legidiótább fotóit kellett megtalálni.
Egyre termelékenyebbek
Johnson beszámolt arról is, hogy 1995 és 2000 között évente átlagosan 2,6 százalékkal nőtt a termelékenység, ez több mint háromszorosa az 1990 és 1995 között mért értéknek. Ráadásul az Egyesült Államok ezen a téren is ellenkező irányba haladt, mint Európa. Az EU-ban ugyanis az évtized második felében 1,2 százalékra mérséklődött a munkatermelékenység átlagos növekedési üteme, a kilencvenes évek elején regisztrált 2,4 százalékos értéknek a felére.
A jelentés kétféleképpen közelíti meg a munka termelékenységét: a munka során létrehozott hozzáadott értéket egyrészt az alkalmazottak létszámára, másrészt pedig a ledolgozott munkaórákra vetíti. Az utóbbi mutató tekintetében a vizsgált országok közül csupán Franciaország (33,71 dollár/munkaóra) és Belgium (32,98 dollár/munkaóra) előzte meg az Egyesült Államokat (32,84 dollár/munkaóra).
Olvassa el
korábbi írásainkat:
•Elbocsátási hullám Amerikában
•Globalizáció: kétélű kard
•Ha sokat akar a szarka
Kevesebben jobban
A gazdasági szakértők és a befektetők egyaránt negatív hírként értékelték, amikor jelentős létszámleépítést jelentett be egy-egy nagyobb vállalat. Az elbocsátásokban ugyanis annak jelét látták a piaci szereplők, hogy az amerikai gazdaság lassul, a piacok szűkülnek, a cégek pedig a kutyaszorítóból a költségek csökkentésével próbálnak kilábolni. Az ILO-jelentés, valamint az amerikai munkaügyi minisztérium (Department of Labor) legfrissebb beszámolója szerint a második negyedévben 2,1 százalékkal nőtt a munkaerő termelékenysége. Ezt azzal magyarázza, hogy a leglustábbakat bocsátották el.
Az elbocsátások ugyanis kétféleképpen is növelhetik a munka termelékenységét. Egyrészt azok az alkalmazottak, akik még állásban vannak, munkahelyük elvesztésétől motiválva egyre nagyobb erőfeszítéssel dolgoznak.
Azzal is nőhet azonban a termelékenység, ha olyan munkatársakat bocsátanak el, akik igazából nem is jelentettek jó munkaerőt a munkaadónak. Mert bár a ledolgozott munkaórák száma jelentősen (5,8 százalékkal) csökkent – a munkanélküliségi ráta 4,9 százalékon tetőzött augusztusban – az ipari termelés csupán 4,8 százalékkal zsugorodott a második negyedévben. (Ebben az időszakban a GDP csupán hajszálnyival, 0,2 százalékkal bővült.)
