Élet-Stílus

Magyar-olasz: az igazi erőpróba

A brazil és az argentin labdarúgó-válogatott után a világbajnok Olaszország ellen is megmérkőzik a magyar csapat. Bár barátságos találkozóról van szó, a győzelem nem bravúr, egyenesen csoda lenne. A válogatottunk legutóbb 42 éve győzött a Squadra Azzurra ellen.


Aki szerda este kilátogat a Puskás Stadionba, világsztárokat láthat testközelből, fájdalom, nem a hazai oldalon, hanem a vendégek, a tavaly világbajnoki címet szerző olaszok soraiban.

Alessandro Nesta, valamint Francesco Totti a közelmúltban ugyan lemondta a válogatottbeli szereplését, klasszisokból azért így sem lesz hiány, a Németországban világbajnoki címet szerző keretből tizennégyen látogattak el Budapestre. A Gianluigi Buffon, Alessandro Del Piero, Filippo Inzaghi, Luca Toni, Gennaro Gattuso és a tavalyi aranylabdás Fabio Cannavaro nevével fémjelzett, bombaerős Squadra Azzura ellen vérmes reményeink nem lehetnek.

Kellemetlen emlékek

A fenti megállapítás még úgy is igaz, hogy az olaszok barátságos meccseken általában nem szoktak megszakadni. A két válogatottat 62 hely választja el az aktulális világranglistán, az olaszok a 3. helyen állnak, mi pedig a 65. helyen tanyázunk, vagy írhatjuk azt is, hogy szerénykedünk. A közös múlt sem nekünk szép, tekintve hogy nyolc győzelem mellett 16-szor kikaptunk az azúrkékektől, kilencszer pedig döntetlen született, a gólkülönbség pedig 53-62 – oda.

A legemlékezetesebb randevú az 1938-as franciaországi világbajnokság döntőjében esett meg: Luigi Colaussi és Silvio Piola két-két góljára Titkos Pál és dr. Sárosi György válaszolt. Az olaszok 4-2-re nyertek, ezzel megvédték címűket, és az 1938-as, második vb-diadalukat még további kettő követte (1982, 2006), míg nekünk 1954-ben be kellett érni egy újabb ezüstéremmel. Utána már arról is csak ábrándoztunk. Legutóbb 2002-es vb-selejtezőjében találkozott a két gárda, a 2000-es budapesti (amúgy bravúros) 2-2-es döntetlent, 2001-ben 1-0-s vereség követte Parmában. A magyar válogatott legutóbb több mint 42 esztendeje, 1965-ben győzött Olaszország ellen, Albert Flórián és Bene Ferenc találataival 2-1-re. Mire számíthatunk most?

Magyar-olasz: az igazi erőpróba 1

GALÉRIA



Meglephető az olasz csapat?!

„Én egy jó mérkőzést szeretnék látni, és természetesen szoros eredményben bízom” – reagált Várhidi Péter szövetségi kapitány, amikor tippelésre kértük. A szakember egyébként kedveli az olasz futballt (érdekességéppen: Gennaro Gattusót tartja a legjobb talján játékosnak), és évekig szakértette a Sport Televíziónál a Serie A találkozóit. „Nagyon jól ismerem a játékukat, hiszen régóta figyelemmel követem az olaszok labdarúgását. Nem hozzájuk igazítjuk a játékunkat, azaz akármilyen felállásban is kezdenek, az nálunk sem összetételben, sem taktikailag nem jelent változást”. Sajtótájékoztatóján a kapitány elmondta: „A világbajnoki aranyérmes ellen egészen elképesztő koncentrációra lesz szüksége annak, aki szerepet kap, amit szerintem nem is lehet végig bírni kilencven percen át”, majd némi optimizmust plántálva övéibe és a szurkolókba, ehhez még hozzátette: gyors és bátor játékkal meglephető az olasz együttes. Gera Zoltán csapatkapitány ezt hallva egyetértően bólogatott, a West Bromwich Albion középpályása szerint bátor és fegyelmezett játékkal olyan eredmény is elérhető, amelyre a világon mindenhol felkapják a fejüket.

Ami a magyar válogatott Olaszország elleni összeállítását illeti: a kapuban Fülöp Márton kezd, míg a védelemben Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Juhász Roland és Vanczák Vilmos kap szerepet. A középpályán kizárólag Hajnal Tamás helye biztos, a másik két – inkább védekező feladatokat kapó – játékos kiléte még kérdéses, erről Várhidi csak a mérkőzés előtt dönt. A két helyre öten, Filkor Attila, Vass Ádám, Leandro, Tóth Balázs és Tőzsér Dániel pályáznak. A csatársorban Gera Zoltán, Priskin Tamás és Dzsudzsák Balázs kezd.


Magyar-olasz: az igazi erőpróba 2

Várhidi Péter jól ismeri az olaszokat (MTI)



Az olaszok komolyan veszik a meccset

Az olaszok, akik elsősorban a vb-döntő szeptemberi „visszavágójára”, a franciák elleni Eb-selejtezőre készülnek, kedden koradélután érkeztek meg Budapestre, majd este edzést tartottak a szerdai mérkőzés helyszínén. A tréninget 2000 szurkoló, illetve Talmácsi Gábor motoros és a RAI olasz állami televízió szakkommentátoraként Fabio Capello, a Real Mardidtól nyáron menesztett sztáredző is megtekintette. Roberto Donadoni, az olaszok szövetségi kapitánya a gyakorlás után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, nem ismer egyetlen játékost sem a válogatottunkból, de úgy tudja, fiatal tehetségek alkotják a magyar együttest. A sajátjai kapcsán megemlítette, hogy komolyan veszik a mérkőzést, mert a mai, kiegyenlített futballban egyetlen ellenfelet sem lehet alulértékelni. „Mindig motiváltak a labdarúgóim, mert profik. A szezon elején pedig mindenképpen plusz bizonyítási vágy munkál bennük” – így Donadoni.

Még van jegy

Kedd estig 30 ezer belépő talált gazdára – tájékoztatott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) sajtóosztálya. A találkozó helyszínén szerdán 10 órától lehet hozzájutni a maradék jegyekhez, ezek 3600, 4000, 5000, 6000, 7000, 8000, 10 000 és 15 000 forintba kerülnek. A mérkőzésre az MLSZ műsorfüzetet jelentetett meg, amely a Puskás Ferenc Stadionban 100 forintért vásárolható meg.

Barátságos mérkőzés:
Magyarország-Olaszország, szerda, 20:50
Puskás Stadion. Vezeti: Mejuto Gonzalez (spanyol). Tv: RTL Klub.

—-Közös múlt—-

Eddigi magyar-olasz mérkőzések:
1910: Magyarország-Olaszország 6-1
1911: Olaszország-Magyarország 0-1
1923: Olaszország-Magyarország 0-0
1924: Magyarország-Olaszország 7-1
1925: Olaszország-Magyarország 1-2
1925: Magyarország-Olaszország 1-1
1928: Olaszország-Magyarország 4-3
1930: Magyarország-Olaszország 0-5
1931: Olaszország-Magyarország 3-2
1932: Magyarország-Olaszország 1-1
1932: Olaszország-Magyarország 4-2
1933: Magyarország-Olaszország 0-1
1934: Olaszország-Magyarország 4-2
1935: Olaszország-Magyarország 2-2
1936: Magyarország-Olaszország 1-2
1937: Olaszország-Magyarország 2-0
1938: Olaszország-Magyarország 4-2, vb-döntő


Magyar-olasz: az igazi erőpróba 3

Ez a csapat verte meg a mieinket az 1938-as vb-döntõben (fussballportal.de)



1939: Magyarország-Olaszország 1-3
1940: Olaszország-Magyarország 1-1
1947: Olaszország-Magyarország 3-2
1949: Magyarország-Olaszország 1-1
1952: Magyarország-Olaszország 3-0, olimpia
1953: Olaszország-Magyarország 0-3
1955: Magyarország-Olaszország 2-0
1959: Olaszország-Magyarország 1-1
1965: Magyarország-Olaszország 2-1
1978: Olaszország-Magyarország 3-1, vb-csoportmeccs
1989: Olaszország-Magyarország 4-0
1990: Magyarország-Olaszország 1-1, Eb-selejtező
1991: Olaszország-Magyarország 3-1, Eb-selejtező
1996: Magyarország-Olaszország 0-2
2000: Magyarország-Olaszország 2-2, vb-selejtező
2001: Olaszország-Magyarország 1-0, vb-selejtező

Ajánlott videó

Olvasói sztorik