Élet-Stílus

Platini az UEFA új elnöke

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) düsseldorfi tisztújító kongresszusán Michel Platinit választotta meg elnöknek. Az 51 éves francia sportdiplomata 27 szavazatot kapott, míg a svéd Lennart Johansson 23-at.

A szavazás már az első körben eldőlt, a jelenlévők több mint fele a francia sportdiplomatára voksolt, akinek a megbízatása négy évre szól. “Nagyon meg vagyok hatva, de természetesen boldog vagyok. Ez egy nagyszerű kaland kezdete” – mondta közvetlenül megválasztása után a szakember.

Platini utolsó, a helyszínen elhangzott kampánybeszédében elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a labdarúgás inkább sport, mint üzlet. “A futball egy játék, csak másodsorban termék. Egy sportág, s csak azután piac és üzlet” – jelentette ki a tagországok képviselői előtt.

Platini már megválasztása előtt javasolta, hogy győzelme esetén az eddigi vezetőt, Johanssont tiszteletbeli elnökké válasszák. A végeredmény kihirdetését követően a tagság közfelkiáltással döntött erről, a svéd sportdiplomata pedig könnyeivel küszködve fogadta a kitüntetést.

A nyertes program

Az egykori Aranylabdás korábbi kijelentései alapján elsőként a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligájának (BL) a lebonyolítását reformálná meg. Platini azt szeretné, ha egy országból legfeljebb három csapat indulhasson. “Színesebbé szeretném

Végrehajtó bizottság

A UEFA kongresszusán a küldöttek szavaztak a végrehajtó bizottság azon tagjairól is, akiknek lejárt a mandátuma. Az izlandi Eggert Magnusson és a svájci Giangiorgio Spiess további tagságát nem támogatták az érintettek, a spanyol Angel Maria Villar Llona, a török Senes Erzik és a máltai Joseph Mifsud azonban ezúttal is élvezte a bizalmat, azaz újra megbízatást kapott. Új tagként bekerült a testületbe a német Franz Beckenbauer, a román Mircea Sandu, a portugál Gilberto Madail és az ukrán Grigorij Szurkisz.

tenni a BL-t, hogy ne állandóan csak ugyanazok a csapatok szerepeljenek.”

A BL reformja mellett a szervezet vezetőinek a hatáskörét növelné Platini, aki riválisával egyetemben a dopping, az erőszak és a diszkrimináció problémájával is foglalkozna. Csitítaná továbbá a klubok és a nemzeti válogatottak közti egyre elmérgesedő konfliktust a játékosok szerepeltetésével kapcsolatban.

Futballzseni

Játékosként az AS Joeufban kezdte pályafutását, majd 1972 és 1979 között az Nancyban futballozott. Legnagyobb sikereit ezt követően a Saint-Etienne-ben és a Juventusban érte el. 1987-ben vonult vissza.

Először az 1976-os olimpián figyeltek fel rá, a negyeddöntőig jutott francia válogatottban háromszor volt eredményes. A nemzeti csapatban 72-szer lépett pályára – ebből 50-szer volt csapatkapitány –, és 41 gólt szerzett. Az 1984-es Európa-bajnokságon kilenc gólt lőtt az aranyérmes együttesben.

A Juventusszal 1984-ben bajnoki címet és Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK) nyert, egy évvel később pedig ő szerezte az egyetlen gólt a Heysel Stadionban a Liverpool elleni Bajnokcsapatok Európa Kupája fináléjában, amelyet tragédia árnyékolt be.

Az egyetlen olyan játékos, aki egymást követő három évben (1983, 1984, 1985) elnyerte az Aranylabdát.

Trénerként is próbálkozott

1988-ban átvette a francia válogatott szövetségi kapitányi posztját, 1992-ig irányította az együttest. Az 1998-as hazai rendezésű világbajnokságon a szervezőbizottság tagja volt.

Ezt követően Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének a személyes tanácsadója lett. 2002-ben bekerült a FIFA és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságába is.

Veszélyben az Eb?

Gyárfás Tamás, a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság horvát-magyar pályázatának magyar elnöke gratulált az új elnöknek, de megjegyezte: aggasztja, hogy a kongresszus érthetően nagy fölénnyel elfogadta a skótok előterjesztését, amely szerint az eddigi 16-tal szemben már 2012-ben 24 csapat vehessen részt az Európa-bajnokságon.

“Ez nem járna több csoporttal, de egy-egy városban 4 csapat helyett 6-6 játszana. A szállodai kapacitás pedig jó, ha 4 együttesnek, illetve azok szurkolóinak biztosított. Az olaszok ebben (is) jobban állnak nálunk. Más kérdés, hogy menet közben az UEFA-nak a kiírással szemben változtatnia nem helyes. Nyilván panaszt tehetnék akár még Strasbourgban is, de ettől még nem mi lennénk a rendezők. Az UEFA-kongresszus ebben a kérdésben csak állást foglalhatott, a döntés a végrehajtó bizottságé. Az április 17-ei prezentációra azonban teljes erővel készülünk. Le kell győznünk a világbajnokot!”

Az UEFA eddigi elnökei:
1954-1962: Ebbe Schwartz (dán)
1962-1972: Gustav Wiederkehr (svájci)
1972-1973: Barcs Sándor (magyar)
1973-1983: Artemio Franchi (olasz)
1983-1990: Jacques Georges (francia)
1990-2007: Lennart Johansson (svéd)
2007- Michel Platini (francia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik