Tisztelt Miniszterelnök úr, kedves Viktor, szeretném jelezni, hogyTied szívem, téged szeret, mingyá jön egy Békemenet. Ó, tudtam én, el fogsz te jönni, és rendbe teszed az ország pénzügyeit. Nem te hajolsz párnámra éjjel és azt súgod fülembe, hogy várj, galambom, egy picit, megszűnik a deficit?

Barátaim, családtagjaim már napok óta megkapták, ma végre az én postaládámba is megérkezett a SZEM.

Lehet erről nagyjátékfilmet csinálni, varázshegynyi mennyiségű oldalakat teleírni, de van amikor három perc tizenhét másodperc is elég. Elég, hogy elmondja - mitől lett a mi országunk egy fekete lyuk itt Európa közepén.

Levegőt nem kapok a felháborodottságtól. Valaki a családomból nem írta alá a rezsicsökkentést támogató kérdőívet.

Éltél ma már? Fülcsepp helyett egy csepp szolidaritás! Nem bírod a bevándorlókat? Tájékozódj, te hülye!

Lenn az Adrián, Korculán konkrétan, leginkább esténként van net. Hogy megnézzem a leveleimet, egy ingatag tengeri pókfonálon kapaszkodom fel a Startlapra, hol üzen a haza. Uborkisztánban ma éppen az a vezető hír, hogy lelepleződött, miként mulatnak a Balaton Sound-on Orbán Viktor felnőtt leányai.

Nem trafikáznék, de most már késő. Mert jártamban-keltemben a Nemzeti Trafikok barnászöld portáljaiba ütközve ráébredtem, hogy többek és szebbek ők, mint egyszerű dohányboltok. Nézd meg, ó nyájas olvasó, hogy az NT portáljai a világ legkülönösebb kirakatai, mert olyanok, mint a vakablak.

Megfigyelték, hogy új arisztokráciánk, hehe, arcai milyen zsírosan fénylenek? Hogy mekkora hasak domborulnak a címlapokon? Hogy a Nemzeti Főrendezőből egy korrekt kondát ki lehetne hozni?

Kisgyermekeink reggeliző asztalán - természetesen azokról a családokról beszélek, amelyeknek van házuk, a házban van konyha, és abban a konyhában van asztal - olyan százból harminc asztalon ugyanaz a kis piros babból készült babfőzelék található, mint a dél-szudáni kisgyermekek reggeliző asztalán, mondták nekem japán bankárok.

Július 8-án reggel kilenc körül, éppen ott a Rácz Fürdő mellett hajtottam el motoron. Robogtam tova a Petőfi híd irányába. Ja. Volt forgalom is, de hát ez ugye a reggeli csúcsban nem olyan meglepő.

A Magyar Televízió híradójának a Budapest Pride-ról készült tudósítása tulajdonképpen arról szól, hogy Magyarország Kormánya nem képviseltette magát ezen a visszataszító rendezvényen, ellentétben az ellenzékkel, és különösen a libát libára halmozó Bajnaival.

Tíz kőkemény este és éjszaka.

Kő, víz.

Egy egészséges, szerencsejáték- és kommunizmusmentes ország a miénk, egy ország, amit begináztattunk, hogy magunkévá tehessük, ám másnap úgysem emlékszik semmire, csak az tűnik fel, hogy meztelenül ébred fel az utcán, sőt már az se, hiszen onnan is rövid időn belül elpateroljuk, vagy azt mondjuk neki hipnotikus erővel, rezsicsökkentés.

Legyen elég annyi, hogy Magyarországon, abban az országban, ami sem az Óperencián, sem az Üveghegyeken nincs túl, merthogy nem is olyan régen, itt volt még rögtön a térkép közepén, míg fel nem váltotta egy közepes méretű fekete lyuk és lett belőle a setétség szinonímája.

Alföldi alig fér oda, leghátul áll, csak a haja látszik, meg a cipője sarka.

Nem mások ezek, mint tanulatlan, suttyó kártevők. Olyanok akik minderre még büszkék is.

Azért az kellemetlen, ha a Weöres Sándor elcsap egy sínre hajtó négygyerekes családot Balatonalmádinál.

A párt célja a bizonytalanság vagy bármi, ami jobb annál. Már ha van ilyen. De ki tudja... A kampány vezető szlogenje: A jövő esetleg, ha minden jól alakul, akár el is kezdődhet!, illetve a Ha minden rendben lesz, akkor elképzelhető, hogy mások megcsinálják!