Tudomány zöldövezet

Ez a furcsa állat fejjel lefelé éli le egész életét

Japan Agency for Marine-Earth Science and Technology
Japan Agency for Marine-Earth Science and Technology

Az óceánok mélye néhány igazán furcsán viselkedő állatnak is otthont ad. A tengerbiológusok most például felfedezték, hogy léteznek olyan horgászhalak, amelyek egész életüket fejjel lefelé töltik – írja az Interesting Engineering.

Ezek a halak rémisztő megjelenésükről, valamint fejük elején található, fényt árasztó nyúlványaikról ismertek, amellyel magukhoz csalogatják zsákmányukat. A fejjel lefelé úszó példányokat a kutatók olyan felvételeken szúrták ki, amelyeket távirányítású tengeralattjárók rögzítettek. A különös horgászhalfaj nagyjából 900-2500 méteres mélységben él, ezért a tudósok nagyon keveset tudnak róla.

Az első fejjel lefelé úszó egyedet még 1999-ben figyelték meg, ekkor azonban azt hitték, hogy csupán egy egyszeri furcsa esetről van szó. Csak évekkel később észlelték újra ezt a viselkedést, később pedig nyolc másik alkalommal is találkoztak vele.

Egy új tanulmány szerint ez a szokás azért alakulhatott ki az állatoknál, mert így könnyebben tudják irányítani nyúlványukat, valamint a bujkáló prédák kiszúrásában is segíthet.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik