Nem számít, mennyivel csökken a szén-dioxid-kibocsátásunk, egy új tanulmány alapján a század végéig megállíthatatlan lesz a nyugat-antarktiszi jég gyorsuló olvadása – írja a The Guardian. Mindez a tengerszint emelkedése miatt különösen aggasztó, a régió teljes jégborításának eltűnése akár 5 méterrel is növelheti a tengerszintet.
A vizsgálatban a szakértők az Amundsen-tenger lebegő selfjegeire fókuszáltak. A kutatók szerint a helyi olvadás a 21. században háromszor gyorsabb lesz, mint a múlt században, még akkor is, ha sikerül tartani a párizsi klímaegyezmény célját, és az emberiség 1,5 Celsius-fokban korlátozza a globális felmelegedés mértékét.
Ezek a jégtömegek már képesek drasztikusan megemelni a tengerszintet.
„Tanulmányunk nem túl jó hír: lehetséges, hogy a 21. század során elvesztettük az ellenőrzést a nyugat-antarktiszi selfjég-olvadás felett” – mondta Dr. Kaitlin Naughten, a British Antarctic Survey munkatársa és a csapat vezetője. Mint hozzátette, ez a klímaváltozás egy olyan jelenség következménye lehet, amelyhez csak alkalmazkodni tudunk, a part menti közösségeknek például vagy védelmi rendszereket kell építeniük, vagy el kell költözniük.
Ennek ellenére nem szabad feladni az éghajlati átalakulás elleni harcot. A mostani kibocsátás-csökkentésnek például kedvező hatásai lehetnek az Antarktisz nyugati részén a 22. században.
A szakértők régóta figyelmeztetnek, hogy fordulóponthoz közeledünk a helyi jég olvadását illetően. Érdemes hozzátenni, hogy a mostani publikáció egyetlen modellen alapul, így nem biztos, hogy kellően precíz, ennek ellenére a döntéshozóknak figyelembe kellene venniük az eredményeket.