Tudomány zöldövezet

Az oroszlánoknál is ijesztőbbek az emberek az állatok számára

Sylvain Cordier / Biosphoto / Biosphoto via AFP
Sylvain Cordier / Biosphoto / Biosphoto via AFP

Az afrikai állatok többsége jobban fél az emberi beszédtől, mint a kutyák, oroszlánok, puskalövések hangjától egy új tanulmány szerint – írja az IFLScience. A kutatók kamerákat és hangszórókat helyeztek el a dél-afrikai Kruger Nemzeti Park több helyszínén is, majd 19 különböző állatfajnak játszottak le hangfelvételeket, hogy megfigyelhessék a reakciójukat.

A rögzített videókból az derült ki, hogy az állatok kétszer akkora eséllyel futnak el az emberi beszéd, mint az oroszlánmorgás hallatára, ráadásul 40 százalékkal gyorsabban is menekülnek. Az oroszlánok Afrika legnagyobb és legijesztőbb ragadozói, a legtöbb faj látszólag mégis sokkal jobban tart egy egyszerű emberi csevegéstől, mint az ő hörgéseiktől. A kutyák és a puskalövések az oroszlánoknál kevésbé bizonyultak elrettentőnek, de nem sokkal.

A felvételen zsiráfok és zebrák is láthatók, amint az emberi beszéd elől menekülnek, de egy hiénát és egy leopárdot is sikerült a hangokkal elkergetni, utóbbi még a zsákmányát is hátrahagyta.

A legtöbben úgy gondolják, hogy a tápláléklánc csúcsán hatalmas húsevő állatok állnak, de minket az emberek pozíciója érdekel ebben a rendszerben, mert az emberek rendkívül halálosak

– nyilatkozta a tanulmány szerzője, Dr. Liana Zanette.

Zanette szerint az eredmények egyértelműen megmutatják, milyen hatása van az embereknek a természetre. Olyan nagy veszélyt jelentünk, hogy az állatok halálra rémülnek már a hangunktól is, jobban, mint bármilyen ragadozóétól.

Kapcsolódó
Videó: összefogtak a hiénák az oroszlán ellen
Az oroszlán a semmiből csapott le a békésen lakmározó dögevőkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik