Az ügynökaktákból nyilvánosságra hozott dokumentumok a laikus számára inkább csak „tájékoztató jellegű” információkat tartalmaznak, hiszen nem derül ki belőlük az egyik legfontosabb kérdés: az illető valóban másoknak kárt okozva adott-e le jelentéseket? Sőt, önmagában a 6-os karton és a B-dosszié megléte még nem bizonyítja a tényleges jelentésadást, míg az M-dosszié és más operatív iratok tartalmát külön kell vizsgálni. A tevékenység és az esetleges károkozás megítélése pedig két külön kérdés – itt írtunk arról, hogyan értelmezzük a kartonokon szereplő adatokat.
Gondoljuk tovább a jelenlegi helyzetet! Megtaláljuk egy rokonunk, ismerősünk vagy akár egy ismert ember 6-os kartonját, és nyilván elszorul a szívünk. Ő azt mondja, igen, próbálkoztak, szorongatták, ment a huzavona, de végül nem jelentett, nem adott át értékelhető információkat, nem ártott senkinek. Vagy meg sem kérdezzük az illetőt, mert nem vagyunk vele olyan viszonyban, hanem csendben, magunkban kezdünk benne kételkedni. Esetleg már nem is válaszolhat, mert elhunyt. Nyilvánvalóan bizalom és hit kérdése, hogy ezek után milyen véleményt alkotunk az illetőről, míg szélesebb körben megnyílik a hitből folytatott viták terepe. A jelenleg széles körben megismerhető objektív valóság ugyanis nem segít – a fennmaradt nyilvántartási adat, az érintett beszámolója és a többi korabeli forrás együttes értékelésére van szükség.
Hogyan tisztázhatja magát hiteles módon valaki, akiről létezett 6-os karton vagy mágnesszalag? Dr. Bertalan Péter történészt, politológust, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársát, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóját és Dr. Krahulcsán Zsolt történész-levéltárost, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) tudományos kutatóját kérdeztük.
