Tudomány

Ő volt Hitler kedvenc kommandósa

Wikipedia
Wikipedia

A többgenerációs osztrák katonacsaládban született Otto Skorzeny 24 évesen, 1932-ben lett a német mintára megszervezett osztrák nemzetiszocialista párt tagja lett, majd nemsokára belépett az SA-ba. Jelentős szerepet játszott az Anschluss végrehajtásában, később, immár német állampolgárként felvételét kérte a Luftwafféba. Miután ez nem sikerült, a német diktátor testőralakulata, a Leibstandardte SS Adolf Hitler katonái közé került – írja a Rubicon.hu.

Mussolini, Tito és Horthy

Szolgált az 1940-es nyugati hadjáratban, majd harcolt az orosz fronton, majd az SS megbízásából kiképezte az úgynevezett Friedenthal-egységet. Ez egy különleges akciócsoport volt, amellyel parancsnokai konkurenciát akartak támasztani a katonai elhárítással, az Abwehr-rel szemben – Skorzeny 1944 áprilisáig ezzel a speciális osztaggal hajtotta végre vakmerő kommandós akcióit. Leghíresebb bevetése az úgynevezett Tölgyfa-hadművelet volt 1943. szeptember 12-én, amikor egy ejtőernyős akciót követően kiszabadította Benito Mussolinit Grand-Sasso hegyi fogságából.

Skorzeny a későbbiekben akciót szervezett a Teheránban tanácskozó Sztálin, Churchill, és Roosevelt ellen, amit a szovjet titkosszolgálat meghiúsított, majd 1944 áprilisában az adriai Drvar szigetén tartózkodó Joszip Broz Tito partizánvezér elfogásával próbálkozott. Miután visszatért Berlinbe, a kommandós részt vett a Hitler ellen 1944 júliusában merényletet szervező von Stauffenberg tábornok kézre kerítésében is.

Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet / AFP Otto Skorzeny és Benito Mussolini

Miután a náci hírszerzés számára egyértelművé vált, hogy Horthy Miklós magyar kormányzó kiugrani készül a háborúból, Skorzeny kapta meg a feladatot, hogy bénítsa meg az akciót. A kommandós 1944. október 15-én – mint állítólagos jugoszláv partizán – tárgyalni hívta, majd

elrabolta ifjabb Horthy Miklóst, fia életével aztán a németek később sikeresen zsarolták meg az idős kormányzót.

Európa legveszélyesebb embere

Skorzeny 1944 decemberében a nyugati frontra került, ahol az Ardennekben, amerikai egyenruhában a szövetséges vonalak mögé hatolt, és szabotázsakciókba kezdett. Állítólag Eisenhower főparancsnok likvidálását is tervbe vette, ezért „Európa legveszélyesebb emberének” nevezték. A náci Németország összeomlása után aztán Ausztria területére vonult vissza, ahol Vérfarkasok néven gerillacsapatokat próbált szervezni, de 1945. május 15-én végül megadta magát a briteknek.

Skorzenyt elsősorban ardenneki viselt dolgai miatt vonták felelősségre, hiszen ott – a hamis egyenruhával – számos katonai egyezményt megsértett. Hamarosan Darmstadt börtönébe került, ahonnan 1948-ban megszökött, és Párizsba, Spanyolországba, majd Argentínába utazott. Az egykori náci tiszt részt vett az ODESSA nevű neonáci szervezet megalapításában, miközben az ötvenes évek során Perón argentin és Nasszer egyiptomi elnök közelében is feltűnt, mint katonai tanácsadó.

Spanyolországban és a tengerentúlon számos, emigráns náci tiszteket tömörítő szervezetet – például a Die Spinnét, vagy a Paladin-csoportot – alapított, miközben szolgálatai révén milliomos lett. Az egykori kommandós gerincében 1970-ben rákot diagnosztizáltak, amiből elsőre még kigyógyult, később azonban már nem bírta azt leküzdeni, és 1975 júliusában elhunyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik