Tudomány

Új vírusokat mutattak ki csecsemők szervezetében

Egy nemzetközi kutatócsapat öt éven át vizsgálta 647 dán baba ürülékmintáit – írja a The Conversation. Az eredményekről beszámoló tanulmány alapján a minták összesen 10 ezer vírusfajt tartalmaztak, ez tízszer több a detektált baktériumfajoknál.

A legtöbb vírust korábban nem ismerték a kutatók.

Noha a vírusok megítélése nem túl jó, különösen a Covid-19-pandémia óta, fontos kiemelni, hogy többségük nem jelent veszélyt az emberekre vagy állatokra. Az érintett mikroorganizmusok úgynevezett bakteriofágok, amelyek csak baktériumokat fertőznek meg, és az emberi mikrobiom jelentős részét alkotják.

A bélmikrobiom különböző mikroorganizmusok összessége, víruskomponensét, vagyis a viromot főként bakteriofágok alkotják, amelyek segítenek fenntartani az egészséges és változatos bélflórát. A most kimutatott vírusok mintegy 90 százaléka bakteriofág volt.

PeopleImages / Getty Images

Shiraz Shah, a Koppenhágai Egyetem munkatársa és kollégái azt vizsgálták, hogy a 10 ezer vírus közül mennyi az új, illetve hogy miként lehetne leírni ezeket a mikroorganizmusokat hozzáférhető formában. A csapat végül a vírusokat új családokba és rendekbe csoportosították aszerint, hogy mennyire hasonlított egymásra a genomjuk.

Összesen 248 családot észleltek, amelyek közül csupán 16 volt korábban ismert. A fennmaradó 232 újonnan azonosított víruscsaládot a kutatók a vizsgálatban részt vevő gyermekekről nevezték el, a létrehozott interaktív atlaszt online tették elérhetővé.

A bélben lévő vírusok egyénenként egyediek, a virom ugyanakkor az élet első éveiben kevésbé stabil. A kutatók a 10 ezer észlelt vírusból csupán 800-at találtak meg felnőttek viromjáról készített adatbázisokban. Úgy tűnik, a bakteriofágok idővel lecserélődnek a szervezetben, ami nem is meglepő, hiszen a csecsemőknek még más, például az anyatej lebontását segítő baktériumokra van szükségük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik