„A semmi nem lehet valami” – jelentette ki Arisztotelész, majd azt is hozzátette, a természet „irtózik a vákuumtól”, azaz horror vacui, ha latinra fordítjuk. Ahogy az ókori görög tudomány sok eleme, ez a tétel is évszázadokig megkérdőjelezhetetlennek számított, a természetet tanulmányozó tudósok tehát biztosak voltak abban, hogy világunkban nem létezhet vákuum, azaz olyan tér, amit csak minimális mértékben tölt ki valamilyen anyag.
A vákuum ereje
Aztán jött Otto von Guericke, akinek – amellett, hogy a harmincéves háborúban lerombolt Magdeburg polgármestere volt 1646-tól – még elmélkedni és kísérletezni is volt ideje. Egyik fő érdeklődési területe a levegő és a tér viszonya volt, és még arra is vette magának a bátorságot, hogy kísérleti úton igyekezzen leellenőrizni Arisztotelész tételének helyességét.
Valamikor az 1650-es években szerkesztette meg első jól működő légszivattyúját, amellyel egy megfelelően lezárt térből képes volt kiszívni a levegőt, így vákuumot hozott létre. Több látványos kísérletet is végzett ennek segítségével, ezek közül a legnagyobb visszhangot az váltotta ki, amikor 1654. május 8-án Regensburgban az összegyűlt német választófejedelmek előtt mutatta be a vákuum erejét. Ekkor két összeillesztett fém félgömb közül szívta ki a levegőt. Ezután jöttek a lovak.
A mágikus gömb egyben maradt
Miután bebizonyították erejüket azzal, hogy kettejük simán megvert kötélhúzásban egy tucatnyi markos legényt, az állatokat a félgömbök elé fogták, hogy megpróbálják azokat elválasztani egymástól.
Guernicke ezután visszaengedte a levegőt a gömbbe, és egy hatéves kislányt kért meg arra, hogy szedje szét a szerkezetet, aki ezt minden különösebb erőfeszítés nélkül meg is tette.
A vákuum létezésének és erejének bizonyítása persze önmagában kevés gyakorlati haszonnal járt a 17. században, ám Guernicke felfedezése egyrészt nagy lökést adott a légnyomás tanulmányozásának (Galileitől függetlenül készített barométereket is), illetve önmagában az a tény is nagy hatással volt a fizika fejlődésére, hogy egy újabb, a nagy ókori klasszikusok által leírt igazságról derült ki, hogy nem sok köze van a megfigyelhető valósághoz.
