Tudomány

Ezen a bolygón pokoli körülmények uralkodnak

Egy új tanulmányban a szerzők az 55 Cancri e jelű exobolygó pályáját vizsgálják – írja a Live Science.

Az égitest egészen pokoli: felhőiből olvadt kőzet esik, felszínét lávaóceán borítja, a szélsőséges forróság és nyomás miatt pedig mélyében nagy mennyiségű gyémánt található.

A kutatók arra jutottak, hogy az objektum nem volt mindig ilyen extrém, a szélsőséges környezet akkor alakult ki, amikor túl közel került csillagához.

Az exobolygó csillagászati szempontból igen közel, mintegy 40 fényévre fekszik. Az égitest igen közel kering csillagához, egy vörös törpéhez, az 55 Cancri A-hoz: a bolygón egy év csupán 18 óráig tart. A rendszer egyébként két csillagot és további négy bolygót is tartalmaz.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Lily Zhao, a Flatiron Intézet Informatikai Asztrofizikai Központjának munkatársa kollégáival azt akarta kideríteni, hogy miként alakult ki a pokoli bolygó pályája. Az 55 Cancriban az égitestek nem egy síkban vannak, szemben a Naprendszer többnyire egy síkban fekvő objektumaival.

A kutatók a vizsgálathoz az arizonai LDT-t (Lowell Discovery Telescope) hívták segítségül. A távcsővel azokat a fényingadozásokat figyelték meg, amelyek akkor jelentkeznek, amikor az 55 Cancri elhalad a Föld és csillaga között.

Az adatok révén a szakértők rekonstruálni tudták a bolygó pályáját. A csapat úgy véli, hogy az égitest a rendszer gravitációs átalakulásának következtében került ilyen közel a vörös törpéhez. Az 55 Cancri A forgása miatt közepe kidudorodik, teteje és alja pedig lapossá válik, így a bolygó csillaga egyenlítője mentén kering. Ez kifejezetten furcsa pályát eredményez a rendszer többi bolygójához képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik