Tudomány zöldövezet

Szivárványok jelzik bolygónk felmelegedését

Bertrand BODIN / ONLY FRANCE via AFP
Bertrand BODIN / ONLY FRANCE via AFP

Számos negatív hatása mellett egy pozitívnak tekinthető változást is hozhat a globális felmelegedés: 2100-ra a szivárványok gyakrabban fordulnak majd elő, mint napjainkban – írja az InsideClimateNews egy, a Global Environmental Change című folyóiratban megjelent tanulmány alapján.

Kim Carson, a New York-i Egyetem adjunktusa és kutatócsoportja a Flickr-en található, több százezer szivárványról készült képek adatait gyűjtötte össze, hogy feltérképezzék azok előfordulási helyeit. Ezután létrehoztak egy modellt, amellyel megbecsülték, hogyan változna a szivárványok előfordulása különböző klímaváltozási forgatókönyvek esetén.

A kutatás során sikerült megállapítani, hogy 2100-ra 4-5 százalékkal sűrűbben fordulnak majd elő szivárványok, mint napjainkban.

A szivárványok megjelenésének három fontos feltétele van. Tiszta égbolt és eső kell hozzá, a napnak pedig egy előre meghatározott szögben kell állnia. A kutatás szerint az éghajlatváltozás pedig a nap szögén kívül minden tényezőre hatással van. A kutatók megállapították, hogy azokon a helyeken, ahol a melegebb éghajlat miatt várhatóan kevesebb csapadék hullik majd le, a szivárványok száma is csökkenni fog, ellenkező esetben azonban több szivárványra lehet számítani.

Jelenleg a szivárványok megjelenésének globális eloszlása nem tekinthető egyenlőnek. A sarkkörök közelében és a sivatagos területeken általában kevesebb szivárványos napot tapasztalnak, mint a tengerparti, trópusi területeken. A legnagyobb valószínűséggel a magasabb szélességi fokokon és a magasan fekvő területeken lehet szivárványos napokat látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik