Tudomány zöldövezet

Kiderült, mi okozza az afrikai sziget kísérteties zajait

Az Afrikától nyugatra, a Guineai-öbölben fekvő Príncipe szigetén éjszakánként különös sikolyok szűrődnek ki az erdőkből. A hangok általában napnyugta után kezdődnek, és néha rovarok zajára, máskor macskák nyávogására vagy majmok bőgésére emlékeztetnek.

A rikoltásokra először 1928-ban figyeltek fel a helyiek, de nem tudták megállapítani, hogy pontosan milyen állattól származhatnak.

A zajok azóta valódi rejtéllyé váltak.

Egy friss tanulmány nemrég felfedte a titokzatos lármázó kilétét – írja a National Geographic.

Az elkövető nem más, mint egy újonnan felfedezett, kicsi, sárga szemű bagolyfaj, amely a príncipei füleskuvik (Otus bikegila) tudományos nevet kapta. Egyelőre nagyon keveset tudni a hazánkban is őshonos füleskuvikkal egy nembe tartozó fajról. Ismeretlen, hogy mivel táplálkozik, hogyan vadászik, illetve az is, hogy mi okból adja ki a nem hétköznapi hangokat. A bagoly zaját a National Geographic oldalán lehet meghallgatni.

Martim Melo / CC BY

Bárbara Freitas, a Spanyol Természettudományi Múzeum munkatársa és a tanulmány egyik szerzője szerint az O. bikegila csak egy nagyjából 13 négyzetkilométeres területen található meg a Príncipe Obô Nemzeti Parkban, és mindössze 1500 egyede élhet jelenleg. Ezt a számot azonban tovább csökkenthetik egy, a környékre tervezett gát építésével járó munkálatok. Emiatt szakértők úgy vélik, hogy a Természetvédelmi Világszövetségnek súlyosan veszélyeztetett fajjá kéne nyilvánítania a príncipei füleskuvikot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik